Avagy élményeim, puffogásaim története álnevekkel

Tanári dohányzó

Tanári dohányzó

Kis helyzetjelentés

2023. július 12. - Hagrid

Őszintén szólva, nem tudtam, mikor fogok ide ismét írni. Ahogy teltek a hetek tavasszal és közeledett az április, úgy láttam, hogy a tanárok kezében nem maradt eszköz. A sztrájkot elengedtük, vártuk a végkifejletet, ami meg is jött, a tiltakozások ellenére a törvényt megszavazták. Természetesen. A kollégáim pedig tavasszal már kezdtek elszállingózni a pályáról. A fiatalok természetesen, azaz huszonévesek és harmincasok. Igen, az a kevés is. Ez azt jelenti, hogy szeptemberre a tanárok átlagéletkora már nem 50 körül lesz, hanem felette. Huszonévesek alig, főleg az adókedvezmény miatt egyetemistaként dolgozó 23-24 évesek lesznek a pályán és egy kevés harmincas, arányuk együtt kb. 10%, a harmincas éveiknek is inkább a végén járókról beszélünk. 30-40% negyvenes. A másik 50% 50-es vagy 60-as.

Én még a pályán vagyok, figyelek állandóan, nézem, kiugorjak-e és mit csináljak. Mehetnék kolléga után, jól fizető munkahely vár, kényelmes. Nem szívesen váltok és azt a munkát, bár egyszerű, de nem szívesen csinálnám, nem vonz. Meglátjuk még. Nem szívesen írok alá semmit, de magamnak egy évet adtam, hogy találjam ki, mi legyen. Ha jövő év májusában beadom a felmondást, akkor annyi. A kormány megoldja, igaz? Ezt mondogatták a Kádár-korban is, majd a Jani megoldja. 1956 előtt és után élelmiszerbehozatalra szorultunk...majd a Jani megoldja...lettek persze háztájiak, ezt még úgy ahogy megoldották. Jött az olajválság, majd a Jani megoldja...meg...államadóssággal...jött a 80-as évek, erősödött az igény a magánvállalkozásokra, meg úgy általában is nőtt a szabadságvágy, majd a Jani megoldja...Jani közben meghalt és csak a káosz érkezett a 80-as évekre, ami törvényszerű. Szóval ennyit erről. Nem csak az elnöknek, miniszterelnöknek sem lenne szabad két ciklusnál többet engedni.

A bejegyzés trackback címe:

https://hagrid.blog.hu/api/trackback/id/tr4318165214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása