A művész nehezen néz szembe a sorsával. Érzékenysége, összeférhetetlensége miatt elmagányosodik és felörli önmagát. Az alkotó a műalkotásba öl mindent, miközben isteni erő nélkül teremt. 

A művész küzd a sorsa ellen és feladja. Nem tehet másként. A műve elnyeli valóját, előbb a lelkét, a testét és a világ, a világ tudomást sem vesz róla. Eltűnt egy ember. 

Gyorsan írok, remélem, eljut sok félanalfabétához is.... Imane Khelif algériai boxoló. Hormonálisan férfi, nemi jelleg alapján (vaginája van a gyengébbek kedvéért) nő. Tehát NEM TRANSZENMŰ! NEM TRANSZGENDER! NEM LMBTQ vazze...

Imane Khelif kromoszómák alapján nő, bár sok online kommentelő esküszik rá, hogy ő úgy tudja, hogy...

A rendellenesség, amivel él, extrém tesztoszteron mennyiséget jelent a szervezetében. 

Személyes vélemény: kromoszómák és nemiszerv ellenére a teste férfi jellegű, tehát a versenyzése alsó hangon sem sportszerű, sőt, véleményem szerint korábban helyesen nem engedték nőkkel versenyezni. Szomorú ez őrá nézve, hiszen a karrierja törhet így kerékbe, de még szomorúb lenne mások karrierjét - vagy orrcsontját - derékba törni. Röviden ennyi. Nem, nem örülök neki, hogy olimpián boxol férfi alkattal, ez nem helyes. Nem, nem lmbtq, nem kell óbégatni, hogy "jjajj, ajvé, lmbtq, elfogadás, büdöslibsik stb.". Semmi köze hozzá, de a megnyitó utáni hisztinek ez méltó folytatása. A putyinisták és homofóbok nem alszanak, mindent, még ami nem is arról szól, megragadnak arra, hogy a közvéleményt riogassák ferdítésekkel. Reménykednek, hogy még több bigott hatalomra jut, remélik, hogy visszaforgatják az idő kerekét. Hát nem. Ja és Khelifet tiltsák el, igen.

Direkt vártam pár napot, míg a hiszti leáll. Röviden, én a holland festőt nem ismertem, a festményét sem. Eleinte nem is érdekelt a megnyitó, egy dolgot néztem meg, azt is felvételről, a Gojira előadását. Imádom. Utána szembesültem a hisztivel és megnéztem a kérdéses kérefestett testű fickó éneklését. Zeneileg nekem rettenetes, de én ugye más világban mozgok. A látvány? Néztem és morfondíroztam, hogy ki a fene nézte ezt Utolsó vacsorának?

Mindegy már. Tegyük hozzá, a szervezőknek sem ártott volna beharangozni a dolgot, hogy a közvetítő riporterek ne az állukat keressék a földön, hanem jelezzék, hogy a kék muki az ott Dionüszosz és a bor, a bacchanália, különösen XIV: Lajos udvarában elég gyakori volt. Ennyi. Na lassan a blaszfémia hiszti alábbhagy és jön az, hogy de állt ott szakállas nő is a háttérben és bumm.

Igen, nem ókori ruhák, bár megkockáztatom, Hellászban, Rómában és a Napkirály udvarában is voltak női ruhás férfiak, sőt... Akkor? Vád: gyereknek nem való. Nálunk 19:30-kor kezdődött és késő este ért véget. Persze ez időzónánként eltér, de ha a hazai hisztit nézem, akkor 20 óra után...hát már a reklámokban, filmajánlókban is akad felnőtt téma. De ha a gyerkőc fennmarad, akkor ne a tévé legyen a hibás. Pár szóval lehet kommentálni, hogy na ez a bácsi festett testű, énekel, furi, ennyi. Esetleg utalhatnak a tájékozottabbak az ókori görögök dolgaira. Megjegyzem, a nagyobb gyerekeknek lehet mondani, hogy néhány bácsi a világban szeret női ruhát felvenni és néhány nők is férfiasan öltözni. 

Hogy ez most tényleg jó poén volt egy olimpiai megnyitón? Jó kérdés. Maga a megnyitó egésze látványos volt és egész pofás, kreatív. Ez a jelenet? Picit necces. De a kérdés az, hogy mi a jobb megoldás? Megijedni a keményvonalas muszlimoktól és keresztényektől? Miattuk? Nem. Emberek puszta léte nem olyan, hogy bújkálni, titkolózni kelljen, főleg, ha nem ártanak másnak. Tehát nem a fundamentalista vallásos hangadóktól való félelem kell, hogy vezessen. Esetleg az, hogy tényleg ez így a kifejező-e. Kulturális dolgokat jó beletenni, de pl. a sport a megnyitón nem nagyon képviseltette magát. Lehetett volna tehát jobb, kifejezőbb műsort készíteni a kék fickó helyett, de nem azért, hogy visszafogottságot pártoljunk. Nem baj, ha extravagáns és formabontó egy műsor. És nem, az sem baj, ha meleget vagy transznemű embert, sportolót lát az ember a képernyőn. Rendben, nem egy száll alsógatyában az asztalon. Megjegyzem, a sivalkodók 90%-a kussolna, ha egy leszbikus énekesnő lett volna az asztalon egy szál bugyiban és melltartóban...

Visszatért a Rockmaraton és a legjobb napjára, péntekre kinéztem. Még iszogatás közben ment az Omen és bocs minden régi rajongótól, de nekem nem ez a világom. Elment, langyos szódával...mert a fröccs ihatatlanul langyos volt hozzá...de ez a hang és a szöveg. Még jó énekhanggal csak-csak...bár szerintem eleve a szerzőnél bukott el a dolog. A gitár és a dob helyén voltak, klasszikus heavy.

A Watch My Dying kimaradt, messziről figyeltem, de...egyrészt a hangosítás néhány színpadon nem volt jó minőségű, másrészt féltem, hogy a WMD új albuma messze elmarad a Klausztrofóbiától. Ahogy messziről figyeltem, el...

Jött az Igorr. Tavay a Barbában fergetegesek voltak és bár fesztivál volt, hasított a show és pörgött egy órán át! Alig akarunk odébbállni, még mindig nagy kedvenc és a legkreatívabb, legőrültebb, legfelszabadultabb zene, amit el tudok képzelni.

Beast in Black. Online hallgattam, kíváncsi voltam, tényleg jók-e. Fura lesz ezt leírni az Omen lehúzása után, de én a Nightwish-t is szeretem. Oks, az utolsó két album gyenge lett és az irány is rossz, de előtte nagyokat alkotott Tuomas. Na hát a Beast in Black is hatalmas zene. Élvezetes volt a show, pozitív energia ömlött a színpad felől, látszott, hogy a srácok mindent beleadnak és mégsem komolykodják el a dolgot, nem veszik magukat sem túl komolyan. Menő volt! Az énekhang...elképesztő. 

Amorphis...a másik nagy kedvenc, akikben még nem csalódtam. Szegényeket pedig korábban elcsíptem már Nightwish előzenekarként is...este 7-kor. Ennél már akkor többet érdemeltek, mert elképesztő albumokat alkottak már a 90-es és a 2000-es években is. A 2010-es években pedig szárnyalnak. Hát...a fényjáték, és ezt nem én mondtam, talán a világ legjobbja metálban. Egyetértek a véleménnyel, tökéletesen passzolt minden zenéhez, felvezetéshez és a mozgásuk is a színpadon illeszkedett ehhez. Tomi Joutsen énekhangja mindig lenyűgöz, kevesen tudnak - igen, ez sem saját gondolatom - így hörögni és énekelni. Talán Mikael Åkerfeldt az Opeth-ből, de ő meg olyan karakter, amilyen 100 évben ha egy születik és nem csak énekesként hatalmas figura. Szóval nálam az Amorphis még mindig a csúcs, ha a zeneiséget nézzük és méltó befejezése volt a napnak. Remélem, jövőre vagy a Rockmaraton vagy a Fekete Zaj vagy mindkettő hoz legalább egy ütős napot. Jó lenne végigmaradni, de na...

Fenn pedig az egyik legszebb számuk. Imádom a billentyűt és a gitárt, ahogy illeszkednek egymáshoz és passzolnak a vokálhoz.

Rágódtam vagy fél órán át, hogy megírjam-e ezt a posztot, de végül úgy gondoltam, hogy terápiás céllal megteszem.

Mellé lehet ezzel lőni? Persze. A fogalom megfoghatatlan. Mi számít maszkulinnak? Izmok? Persze, valamilyen szinten. Erős arcél? Talán. Határozottság? Végül is. 

Ugyanakkor mostanában más elvárások vannak a férfiakkal szemben. Ma már mi számít? Empátia? Igen, kell az empátia. Házimunka? Amúgy ez már alap. Nem is kérdés, hogy meg kell osztani a dolgokat. Azért a férfi tudjon főzni is, mosogatni sem árt és ha apa, akkor természetes, hogy pelenkázzon ő is, öltöztessen, fürdessen. Amúgy ezek élvezetes dolgok, tapasztalatból mondom, élveztem. Igen, még azt a büdös, retek pelenkázást is. 

Amúgy ez valahol csak duma. Az empátia, az otthoni munkamegosztás, az érzékenység is. 

Amikor sokan siratják a hagyományos maszkulinitást, akkor tévednek. A maszkulinitás él és virul. Az empátia nem férfias. Elvárás, de nem szempont. A házimunka is alap, természetes is, de ennek sincs köze hozzá. Az érzékenységnek végképp nem. A modern férfi fogalma, az érzékeny, empatikusé csak a mesékben létezik és a netes cikkekben. Nincs rá igény. A hagyományos maszkulinitásra van. 

De pontosan mi a legfontosabb pontja ennek? Izomzat? Sokaknak, de nem feltétlen. Borotvált arc vagy borostás? Kinek mi. Hideg még...szabad a gazda?

A kézügyesség. Ez nem változik. Amikor arról beszélünk, hogy egyre több nő ügyes a szerelésben, a fizikai szakmákban, az tök jó, én is támogatom, de a statisztika az egészet leköpi. Ugyanis a hagyományos modellek nem változtak. A házimunkában az elsődleges elvárás a férfiakkal szemben a barkácsolás. 

Miért szívás ez? Mert készség. Fejleszthető, de alapvetően készség. A mozgáskoordináció, a kismozgás, mind-mind ehhez kötődik. Ha a kissrác rajz vagy technika órán ügyetlenkedik, legyintenek egyet, majd megmondják, hogy "kis tudós" lesz, meg "elméleti" és hasonló hülyeségeket. Valójában a maszkulinitásának ássák meg a sírját. Egy nő nem fog egy ügyetlen férfira férfiként nézni. Minden más ízlés dolga, de ebben nincs változás. Főzhet az a férfi remekül, lehet ügyes a kertben is, még a házimunkát és a gyereknevelést is rá lehet bízni, de ... ettől túl femininné válik. Ha érzékeny is? Akkor vége. Ennyi erővel kasztrált is lehetne. Derék feminista cikkek íródnak arról, hogy milyen fontos, hogy egy férfi legyen érzékeny, hogy a férfiak is sírnak, de a valóság az, hogy ilyen helyzetben a férfi megrőkönyödéssel és undorral fog találkozni. 

Mert hagyományos értelemben véve a férfi erős. A férfi ügyes, kiváló barkács. Ettől férfi. Nem sír, halk, sejtelmes, tömör, keveset beszél és sosem hibázik. 

És persze modern, a házimunkát felosztják vele, a gyermekekkel ügyesen bánik, sok szerepet el tud látni és intelligens, olvastott is legyen. Tájékozódjon, nyisson a világra, mozogjon, tartsa karban magát és keressen azért jól. Amikor nők panaszkodnak amúgy teljes joggal, hogy mennyi elvárás van feléjük és milyen nehéz ezeknek megfelelni, hogy milyen nehéz az idejüket úgy beosztani, hogy mindenre jusson, akkor nézzünk rá a másik oldalra. 8 óra munka, de jól fizessen! Utána hazamész, barkácsolj, amit kell, foglalkozz a gyerekekkel, lásd el a házimunka rád eső részét, de még olvass is könyveket, cikkeket, ja és beszélgess a feleségeddel is, legyél empatikus, figyelmes és jó szervező! Hopp! Hát még lefekvés előtt nyomj már be egy kocogást, gyúrást vagy valami tornát tesó...De mindegy az egész, ha valami csoda folytán ezt mind végigpötyögöd, de elcseszel egy szerelést vagy kisül, hogy még mindig kétbalkezes vagy, mint kisgyerekként, amiért 30-40 éve szarrá oltottak a tanáraid, az ügyesebb osztálytársaid, akik tudatták veled, hogy amíg te "kis tudós leszel" ők majd szerelőként lenyúlják a barátnődet...na szóval ennek tükrében temetheted is a férfiasságodat oda, ahova akarod. Javaslat: heti 3-4 netes gyorstalpaló mindenféle szerelgetésre youtube és egyéb videók alapján. De gyorsan! A többi teendő nem várhat...

Nem kéne ennek így lennie. Ahogy annak sem, hogy a nőktől is elvárják a tökéletes testet, hogy tornázzon, fogyjon le, a gyerekekkel is foglalkozzon, úgy főzzön, mint egy mesterszakács, szervezze meg a gyerekek mindennapját, ne legyen tájékozatlan, azért vezetni is jól tudjon és a házimunkában a húzód dolgokat ő lássa el. Ja és a pelenkázás...

Ugye, hogy gáz ez? Amíg nem beszélünk valódi felosztásokról, valódi változásokról, addig marad minden mérgező. Igen, toxikus...nem a maszkulinitás vagy a feminitás, hanem az elvárások. Amíg elvárások vannak, addig nincs boldogság, elégedettség. Van helyette frusztráció, önmarcangolás, és az értékelenség érzése.

Bevallom, nem hittem volna, hogy még valaha írok ide. Egy utolsó bejegyzés talán még belefér. 18-án szombat este a jobb zenei ízlésű emberek elsétáltak az Analog Music Hall-ba Budapesten, Újbudán és belekóstoltak az ausztrál Caligula's Horse és előzenekarai zenéjébe. 

Sikerült nyitás után érkezni és a számomra szinte teljesen ismeretlen Four Stroke Baron-t meghallgatni. A nem túl régi nevadai banda számaiba belehallgattam a héten és mindenképp hallani akartam őket élőben is. Ami azt illeti a trió egész jó produkciót hozott össze. A zenéjük elég kreatív, picit sok effekttel és egyedi énekhanggal, ami nem jött be tökéletesen, de valahogy az összbenyomás mégis kellemes volt. Na meg azért le a kalappal, egy kis amerikai csapat egy szintén nem túl híres ausztrál banda előzenekaraként koncertezget Európában és fellép nálunk is, szóval ez önmagában tiszteletre méltó. 

Némi sörszünet után kezdett a The Hirsch Effekt, ők Hanoverből érkeztek és a számaik spotin elég jól szóltak, ha nem is mind, na de élőben...már az első számot nehéz volt végighallgatni. A többit jobb volt távolról...de úgy sem kötött le. Fantázia alig szorult beléjük, a színpadon felesleges bohóckodás és teátrálisság jellemezte őket, sajnos a három banda közül kilógtak. Nem tudom, hogy talán tapasztalatlanok voltak és majd egyszer belejönnek, de sajnos élőben az élmény nem volt sem jó, sem maradandó. 

Végül a várva várt Caligula's Horse is érkezett és az elsőtől az utolsó percig egy igazi zenei sodrásba rántották a közönséget, így engem is. Mind a négy zenész nagyot ment, elképesztően éltek a színpadon, nem kellettek hozzá nagy fények, látványos mozdulatok. Minden passzolt a zenéhez. Az énekes karizmatikus srác, tökéletesen összhangba került a közönséggel és maradt is. A basszer és a dobos nem olyan régi tagok, de nem tűnt volna fel, ha nem mondja az énekes. A gitáros szinte eksztázisban játszott végig, látszik, hogy a számok az ő gyermekei, mindnek érzi a születését és azt, ahogy útra keltek. Ezt zenészként, szerzőként is meg tudom erősíteni. A számok elsősorban a friss albumról a Charcoal Grace-ről érkeztek, ami nagyon erős album lett, de néhány régebbi klasszikust is eljátszottak. Nem tűnt hosszúnak a koncert, bírtuk volna még egy órán át is simán, pedig így sem volt kevés, a visszatapsolásra is jöttek még egy számmal, le a kalappal előttük. Picit féltem, hogy itt is csak 100 fős közönség lesz, mint a remek Persefone koncertjén pár hónapja, de úgy láttam, hogy jobban megtelt az Analog, talán 150-en is lehettek. Tegyük hozzá, hogy ilyen bandák, mint a Persephone vagy most a Caligula's Horse esetén egy Budapest méretű város és környéke minimum 300-500 fős közönséget kellene, hogy produkáljon. Remélem, hogy egyszer még lesz jobb zenei élet is Magyarországon. 

A közéletről nem írok, a társadalom eleve beteg, így nem csoda, ha nem alakul jól a politikai élet sem. Az emberek java része úgy issza az orosz "féknyúzt", mint a vizet. Ilyen közegben még Magyar Pierre feltűnése is üdítően kéne, hogy hasson.  Na nem mintha bíznék benne, mert rohadtul nem. Már csak külső szemlélőként nézem, mi lesz, pedig itt élek. De nagy reményem nincs, hogy látok még valaha valamilyen változást jó irányba. Addig azért menekvésnek itt a zene. Hátha segít.

Egy nagyon rövid poszttal adok életjelet. Sok ismerősömmel együtt én is sportbarát vagyok, viszont sokukkal szemben a lehetséges budapesti olimpia kőkemény ellenzője. Miért? Mert hazafiatlan vagyok? Büdös libsi? Áruló? Öngyűlölő?

Nem.

Nagyon egyszerű, hadd vezessem le:

2020 - Tokyo

2016 - Rio de Janeiro

2012 - London

2008 - Peking

2004 - Athén

2000 - Sydney

Az utóbbi 25 év nyári olimpiáinak helyszínei. Nézzük csak a demográfiai adataikat. A népességet, konkrétan.

Tokyo: 14 millió fő, a teljes agglomerációval 40 millió

Rio: 6,7 millió fő, agglomerációval 12 millió

London: 8,8 millió fő, agglómerációval 14,8 millió

Peking: 22 millió fő

Athén: 3 millió fő, agglomerációval 3,6 millió

Sydney: 5,2 millió fő

Közülük a legkisebb tehát Athén, ráadásul az összes közül a leggyengébb gazdasággal is a görögök bírtak. Életszínvonalban természetesen eléggé ramaty Brazília is, de gazdasági potenciálja jóval nagyobb a hellénekénél.

Ezzel szemben Budapest: 1,7 millió fő, agglomerációval 3 millió. Gazdasági ereje talán Athénhoz mérhető. Ahhoz az Athénhoz és Görögországhoz, amit nagyon meggyengítettek az olimpiai költségek és részben emiatt, részben a pocsék és pazarló gazdaságpolitikájuk miatt államcsődig jutottak, amiből azóta sem tudtak rendesen talpra állni. 

Szóval miért nem akarom, hogy mi rendezzük? Se infrastruktúra, amit utána fenn tudnánk tartani, sem elég nagy város, sem erős gazdaság nincs hozzá. Bocsánat, de egyelőre nem időszerű. Amikor már erősebbek leszünk és nagyobbak Athénnál, akkor esetleg...de ahhoz új gazdaságpolitika kell. Én ugyanis nem rosszat akarok, igen, szeretnék magyar sikereket, érmeket, pontokat, helytállást látni és féltem a hazámat, nem akarnék államcsődöt, de visszaesést sem.

Rájátszás, azaz "play-off". Itt tartunk augusztus végén és ami kis hazánkat illeti, már csak egy magyar csapat a Ferencváros maradt talpon. Amúgy a leggyengébb kupában a három közül, a Konferencia Ligában, de mindegy.

Kis kitekintés...mi a helyzet más országokkal? Hasonlókkal?

BL rájátszás: a régióból például a lengyel Raków Czestochowa még küzd, a Crvena Zvezda csoportkörből indul, a Shakhtar Donetsk szintén, de a Maccabi Haifa Izraelből sem a legacélosabb futballnemzetből érkezik.

Európa Liga: a második szint a kupák közül. Két cseh csapat, a Slavia és a Sparta Praha is talpon, az ukrán Zorya Luhansk is, hogy ne csak a gazdag Donyecket éltessük. Szerbiából a Cukaricki, Bulgáriából a Ludogorets, Boszniából a Zrinjski Mostar, kis kedvencem Feröerből a Klakvsik, ellenfelük a moldáv Sheriff Tiraspol, a szlovén Olimpija Ljubljana, a szlovák Slovan Bratislava és a horvát Dinamo Zágráb. A szerb Backa Topola viszont már a csoportkörben van. 

Konferencia Liga: Felsorolni sem tudnám, inkább országonként számadatok jönnek. 2 román, 2 ukrán, 2 kazah, egy-egy szerb, horvát, szlovén, cseh,  észak-macedón, koszovói, albán, izlandi, litván, finn, belorusz, lengyel, bulgár, izraeli és ugye egy magyar csapat is akad. 

Összesítem a kupákat: két lengyel, három szerb, három cseh, három ukrán, két horvát, két román, két bulgár, két szlovén, két kazah, két szlovák, két izraeli csapat. 

Aki hozzánk hasonlóan állnak azok: moldáv, bosnyák, albán, izlandi, litván, finn és feröeri bajnokságok. Szép sor. Nálunk vaskos állami támogatás...

Persze ne legyünk telhetetlenek, pl. örmény, grúz, montenegrói, észt, lett csapatok már nincsenek a kupasorozatokban, ahogy a törpeállamokon is túltettünk. Hurrá...

Itt a folytatás további fellépőkkel. Szerencsére csak kevés eső esett éjjel, így az első két nap csak kevés fennakadás volt.

A délutáni fellépőkről nem írok, messziről hallva egy keveset belőlük, az volt az érzésünk, hogy jobb, ha nem kínozzuk magunkat. Bocsi.

A Shallov. volt az első aznap és annyira visszafogott produkcióval indítottak, hogy az ember úgy érezte, inkább egy kis klubban kéne még fellépniük a haverok előtt, hogy tapasztalatot gyűjtsenek a komolyabb koncertezés előtt.

A tóparton felállított Kacsatónia színpad sajnos sokszor kimaradt, de este pótoltuk, a Terra Profonda zenéjére ugyanis felkaptuk a fejünket picit. Nem, nem vonz nagyon a déli blues és a country témák sem, de az énekes (Vincenzo) hangja elég érdes és rekedt volt ahhoz, hogy pici figyelmet szenteljünk nekik, ráadásul néhány téma nem is szólt rosszul. Magyarok amúgy, Vincenzo is itt él, ha jól tudom, így ezzel  a második napon a mieink megmentették picit a magyar bandák becsületét. Persze még lehet, hogy lemaradtunk pár jó csapatról a Shell Beach-en kívül, ezesetben ezerbocs tőlük.

Az Osztálykirándulás színpadon koraeste a hardcore dominált, ami nem a mi világunk,így csak röviden, a BIPOLARIS és a S.N.O.T produkciója mondjuk, hogy rendben volt, legalábbis úgy emlékszem, hogy mindketten korrekt kis koncertet produkáltak, igaz a S.N.O.T-ról eljöttünk, mert kezdődött valami izgalmas a nagyszínpadon.

Entrópia Architektúra: Már sokszor beleütköztem a nevükbe fesztiválokon, koncertajánlóknál és sok dicséretet kaptak, így kíváncsi voltam rájuk és sikerült is elcsípni őket. Nehéz jól megfogalmazni. Bármit is csinálták az urak a színpadon, a közönség velük egy egészet alkotott. Nem mindenkinek fekszik a zenéjük, ez biztos, de tény, hogy élőben nagyon be tudják vonzani az embert és "eggyé válsz a zenéjükkel". Semmi szövegelés nem ment a halk témák és a mantra alatt sem. Nem én vettem észre, de lenyűgözött, hogy talán a zárószám alatt az énekesek számolót használtak a kezükben, azt morzsolták. Mindig tanul az ember. Ezen a napon az egyik legjobb, de mindenképp a legkülönlegesebb koncert az övék volt.

Sylvaine: a fiatal norvég csapat volt a nap csalódása. Itthon persze más, a kellemes, pszicehedelikus altató este tökéletes zene, vannak keményebb számaik is, picit a dán Myrkurra hajaznak, de kevesebb bennük az embergia. Sajnos ez egy fesztiválon nálam, nálunk sem jó pont. Pár szám, himbálózás a gitárral, visszafogott játék, pózolás...nem, ez nem nekünk való.

Amúgy is szerettem volna nosztalgiázni és meghallgatni az Agregatort is, akik 20. évfordulójukat ünneplik. Az hamar feltűnt, hogy Mikus Tomi (alias Tass) már nem száraz. Azonban annyira profik voltak a srácok, hogy ezt meg sem érezték. Az ének kifogástalan volt, a humora egyedi, a mozgás élénk, a gitárjáték pedig elképesztő, hajszálpontos és hibátlan. Nagyon jól esett őket hallgatnunk, feldobta az estét!

A Celeste helyett a Reasont választottuk, őket is rég hallottam élőben és tudtam, hogy ők az egyik legigényesebb hazai zenekar. A The Healer-t még csak távolról lehetett hallani, hamar kezdtek, de nem maradtunk le róluk, és a legjobb számaik még bőven hátra voltak. A technikai nehézségek ellenére is nagyon ügyesen, profin játszották végig a setlist-et, Mikus Tomit is felhívták egy közös éneklésre. Összegezve, a Reason, mint állandó fellépő remekelt. 

Csak két napot voltam a fesztiválon, így kimarad a Laibach, ami kevésbé izgat, illetve kimarad a Thy Catafalque is, akik még mindig a legjobb magyar együttes, de őket legalább a Budapest Parkban sikerült elcsípni. Jövőre azért mindenképp tervbe veszem, hogy legalább 2 napot ismét eltöltsek a Fekete Zajon, biztos lesz elég sok jó együttes a fellépők között akkor is.

Fesztivál ajánlót még úgy sem írtam, főleg mert már kiöregedtem a fesztiválozásból és nehezen szakít rá az időt az ember még nyáron is. A külföldiekre nem pazarolnék szót, biztos akad néhány, de idehaza is van olyan, amit nem lenne szabad kihagyni. Ez a Fekete Zaj Mátrafüred-Sástón. Nehéz jól összefoglalni, de a The Ocean (vagy The Ocean Collective) posztolta a Facebook-on, az elég pontos: This festival is a secret little gem: a truly amazing site & setting, well curated lineup, good sound and lighting even on the smallest stages, great diverse crowd, good food and absolutely dope vibes. A real community. A festival big enough to bring great bands, but small enough to be able to focus on the needs of artists and festival goers alike.

Lusta vagyok ahhoz, hogy lefordítsam az egészet, de tény, hogy egy kis ékkő a fesztiválok között. Nem túl nagy és nem is túl kicsi. Picit jó utána a csend, főleg amikor hajnal 5 és reggel 9 között nem szól a zene idehaza, az kifejezetten kellemes. Ennyit a negatívumokról. A zenéről még részletesebben is írok, de maga a hely: festői a táj, de ezzel nem mondtam sokat, érdemes bármikor kirándulni erre, megéri. A kemping tiszta, jól felszerelt, a szervezők is általában véve jó munkát végeztek. Az étel- és italárak nem szöktek az egekbe, nagyjából a kisebb fesztiválok árait hozzák.

Akkor picit a fellépőkről, de csak az első két napról és onnan is csak azok, akiket volt szerencsém hallani.

Hocuspony: bírom a szóvicceket, igyekszem bátorítani a hazai zenekarokat is és mindenki kap egy esélyt. Ők is megkapták, de valahogy nem fogott meg az, amit játszottak, 

Siketfajd: próbálok visszafogottan írni és nem túl bántóan, de azt leszögezném, hogy az egyik mélypont voltak aznap. Nem kell komolyan venni magát egy bandának, de ha áll előtted 100-200 ember és hallaná, mit játszotok, akkor azért picit odateszem magam. Sem a szövegelés, sem a zene nem volt maradandó, sőt...

Syberia: a barcelonai srácok hozták azt az instrumentális zenét, ami a két nap alatt a legszebb meglepetést jelentette. Izgalmas, élettel teli és kreatív, igényes zenét játszottak, a színpadon is éltek. Vokál nélkül is elérték, hogy szinte végig le tudtak kötni. Le a kalappal előttük! Ezzel az első napon övék lett a szememben a második legjobb koncert.

Nero de Marte: A nagyszínpadot se hagyjuk ki és ha már hazai bandákat is kritizáltam, akkor külföldi is kap egy kis sarat. Ez a kis csapat a legenyhébb kifejezéssel élve is nagyon amatőr vagy egy amatőr-kezdő banda benyomását keltette. Erőtlen volt az előadás, a helyenként érdekesnek induló témák nem lettek kibontva, a vokál visítása nem passzolt a zenei elemekhez, inkább eröltetettnek hatott. 

Messa: tudom, hogy a Fekete Zaj elsősorban a pszichedelikus zenéről szól, de egy picit egysíkú volt ez az egyttes. Már helyenként úgy tűnt, hogy a Nero de Marte zenéjéhez képest az övék jobban összeáll és ha így is volt, nem jött át. Az énekesnő vokálja jól szólt volna talán, de halk volt és a témák egy kaptafára mentek. Néhány szám után sajnos így könnyen ráun az ember. 

Bongor: Gondoltuk, hogy talán a The Ocean előtt egy hazai bandával melegítünk és el is indultunk az Osztálykirándulás színpad felé. Na az egy dolog, hogy az ember elsősorban metálért, rockért és hasonlókért rajong, természetesen nyitottak vagyunk és a hip-hop is bizonyította már, hogy jókat ki lehet hozni belőle. Kb. 50 méterre a színpadtól megtorpanás, beindul egy szám...nézünk előre, hogy mi a szent kaki ez, hallgatjuk a szöveget, majd egyszerre hátra arc. Sajnálom, de még később is, az ami átszűrődött belőlük, a hangszerek is nagyon soványak voltak és nagyon idegenek. Ha a Belga előtt fellépnek, az tök jó nekik, a Belga pl. már elég sokat letett az asztalra, de a Bongor ettől szerintem nagyon messze jár.

The Ocean (Collective): részemről a Collective le fog maradni innentől kezdve. Elértünk a nap fénypontjához. A fesztivál előtt nem sokkal volt szerencsém megismerni a The Oceant és lenyűgözött még itthon hallgatva is. Ekkor már az ember várja, hogy élőben is hallja őket. Szerencsénk volt, a Zajra jöttek és el is csíptük a bandát. Jó lenne részletezni, de nem megy. A koncert az elejétől a végéig tökéletes volt és a két nap legjobb élményét adta. A zene, a számok kiválasztása, ami tényleg fesztiválra való, azt játszották a srácok. A színpadi játék, a látvány elképesztően élénk és változatos volt. Loïc Rossetti pedig vitte magával a tekintetünket, bármit is csinált, akár a közönséget vonta be az éneklésbe, akár body surf közben énekelt. Látszott rajtuk, hogy élvezik a fellépést, mint kiderült a helyszín is tetszett nekik, Loïc a következő Health koncert közönségében is megjelent, igaz csak hátul, de ez is szép gesztus volt. Reméljük, még visszatérnek.

Playgrounded: ismét a kisebb színpad és megint jó zene. Pedig amikor szinti helyett laptopot és keverőpultot látok, picit elszorul a szívem, de el kell ismernem, hogy a sok effekt a helyén volt és a gitárjáték mellé a legtöbbször tökéletesen passzolt is. Igen, az ízlésemhez képest túl elektronikus ez a vonal, de a fesztiválon nagyon jól szólt és a banda is ügyesen adott elő. Az énekes itt is jól dominált, remekül mozgott és énekelt még kis helyen is, profi munka volt. Az akcentusuk alapján tippelgettünk, milyen országból jöhettek, gyanús is volt, hogy talán északiak lehetnek, de ha a beszédet nem nézem, inkább Dél-Európára tippeltünk volna. Hollandiában élő és zenélő, de görög srácok amúgy.

A Health a nagyszínpadon viszont már picit sok volt, mármint elektronikus zenei vonalat tekintve. Az énekes hangja egyedi volt és néhány számig simán lekötötte a figyelmünket, a dob is kreatívnak, erőteljesnek tűnt, de egy órán át nem tudtam volna hallgatni őket.

Hogy a hazaiakat még megdicsérjük az első nap után, arról a Shell Beach gondoskodott. Őket nem sikerült közeről elcsípni, de távolról is nagyon jó zenét sikerült hallani tőlük. További jó magyar bandák inkább a második nap léptek fel. Róluk külön posztban írok.