Avagy élményeim, puffogásaim története álnevekkel

Tanári dohányzó

Tanári dohányzó

Fontos-e az ellenzéki miniszterelnök személye?

2021. október 09. - Hagrid

Igen is, meg nem is. Sok országban az emberek szívesen beállnak egy vezér mögé, aki karizmatikus, jó beszélője van és épp olyan kérdésekre próbál választ adni, amelyekre fogékony a társadalom. Vagy csak szimplán demagóg szöveggel eteti a szavazókat. Tehát, ha az általános populizmusból indulunk ki, akkor igen, fontos, számít, szavazatokat jelent, stb. 

Ami azért valljuk be szomorú. Mit fog csinálni a miniszterelnök? Ha nem Orbánból indulunk ki, aki egy személyben dönt és ad irányvonalat és megkerülhetetlen, tehát ha egy egészséges demokráciát nézünk, akkor egy kormányfő a kirakat ember, aki rábólint a szakemberek és a mminiszterek, államtitkárok lépéseire. Egy miniszerelnök nem ért mindenhez. Általában egy, esetleg két szakterületben lesz otthon igazán, a többire csak általános rálátással bír, épp ezért a csapata a fontosabb. Persze ez csak választás után dől el, de a kormányt alakítani készülő pártok alapján nagyjából sejthető, milyen is lesz egy kormány összetétele. Ez számít. Az, hogy mely képviselők jutnak be a parlamentbe egyéni körzetből és listán. Ők lesznek a felszólalók, a bizottságok tagjai, a miniszterek, frakcióvezetők és más tisztségek betöltői. 

Mi lassan megszoktuk, hogy Orbán személye körül forog minden és a szavára ugranak a Macskajancsik, Lázár Jancsik és hasonlók. Ugyanakkor tavasszal nem miniszterelnökre szavazunk, hanem egy többpárti összefogásra, ahol szót kell értenie majd baloldalinak, liberálisnak, zöldnek, centristának, jobboldalinak, konzervatívnak és haladónak. Nem lehetetlen, sőt szimpatikus gondolat, bár kihívás. 

Ami a mostani marakodást illeti, én úgy látom, hogy alapvetően egy egészséges verseny, egy sakkjátszma folyik, amire van igény. Természetesen a kommunikáción lenne mit csiszolni, nem szabad túlzásba vinni a harcot, mert széthúzás és sértődés lesz belőle. 

Nekem személy szerint egyik jelölt sem tűnt ideálisnak. Jakabtól a hideg rázott ki, elveivel és a DK-val való összesimulással sem értettem egyet, de tetszik, hogy következetesen próbálja tisztítani a szélsőjobbos elemektől a pártját. Messze nem tökéltesen, retorikája nem a világom, de nem rossz taktikus, lesz neki is helye, ha nyer az összefogás.

Fekete-Győrről már sokat írtam, érnie kell, de nem hiszem, hogy valaha is miniszterelnökké válhat. Háttere, pénze van, de a pártja nélkül semmit sem ér. Inkább színész, de annak sem igazán jó. A pártnak viszont szorítok.

Karácsony - ment rá az iksz. Nem azért, mert rajongom érte, sőt budapesti sem vagyok, a PM a szememben vegyes, inkább fura alakulat, a teátrális Szabó-Tordai páros sem a világom, Olivio inkább. Látszik Karácsonyon, hogy kirakat ember. Igyekszik, pár dologra jó a rálátása, higgadt, intelligens, de a szerepet nem mindig hozza jól és még nem elég tapasztalt.  Visszalépése viszont többárti nyomás és stratégiai érvek hatására történt. Nem kellett volna, de értem, okos döntés. Meglátjuk kinek a győzelmét hozza októberben.

Márki-Zay: Ízlés dolga. Van ismerősöm, aki esküszik rá és igen, vannak, akik másra nem szavaznának, csak rá. Idegenkedtem tőle. A felesége fura elvei az orvostudomány világában....amit hangoztat - sok gyereke van, keresztény. Hát hurrá. Nekem is vannak gyermekeim, szekuláris vagyok, akkor? Meggyőz azzal, hogy ő hívő? Inkább elrettent. Persze okos...tudja, hogy vidéken sok a hívő, nekik tetszeni fog ez a szöveg. Aki meg nem hívő, van annyi esze, hogy Orbán helyett MZP  jó alternatíva. 

Dobrev Klára: Hagyjuk Gyurcsányt. A programjának az Európai Egyesült Államok pontja engem nem vett meg. Ismerőseim egy részét igen. Nem érzem magaménak, pedig nem vagyok nacionalista. Egyszerűen idegen és ebben az évszázadban elképzelhetetlen és nem csak miattunk. Európa nem Észak-Amerika. Sem a történelme, sem a háttere miatt. Nem ez a megoldás, ha békét és egységet akarunk. Szót nem ilyen formában kell értenünk, mert egy ilyen állam csak szőnyeg alá söpörné a nézeteltéréseket. Azokat most is lehet rendezni, ha lassan is. Szóval ezért és mert úgy érzem, nem elfogadott eléggé a személye, inkább nem szavazok rá az előválasztáson. Ha nyer, gratulálok és továbbra is támogatom az összefogást. Nincs jelenleg más opció. Lehet, hogy lesz, lehet, hogy a Kutyapárt továbbnő. Adja az ég, de most meg kell próbálni a lehetetlent és egy kormányváltással rendet tenni a behülyítétt emberek fejében.

A bejegyzés trackback címe:

https://hagrid.blog.hu/api/trackback/id/tr4516715374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2021.10.09. 22:10:05

Klárikával az a nagy baj, hogy ha lehetne, az EU-val lebombáztatná az egész országot csak azért, hogy az emberek megharagudjanak Orbánra. Meg is szavazza szépen, stréber engedelmességgel a bennünket basztató uniós döntéseket. De ha neki mindenki más csak ennyit jelent, akkor most legyen ő a mi országunk vezetője? Tényleg vannak, akik jóindulatot remélnek tőle?

Hagrid 2021.10.09. 23:24:27

@Kivlov: Ami ugye simán jobb, mint az egyszemélyes Fidesz-tragacs megtapsolása.

Hagrid 2021.10.09. 23:27:07

@Androsz: Nekem az rémlik, hogy anno a Fidesz is az EU-hoz rohangált és jelentgetett, mint most a DK. Bombázás nincs, segítség kéne, a duma meg politika a DK-nál is. A nagy különbség, hogy ha Dobrev Klára lenne is a végén a miniszterelnök, nem egyszemélyes lesz a hatalma. Minden kisebb és nagyobb ellenzéki pártra szükséges lesz, mert még a miniatűr LMP és PM képviselőcsoportok is képesek lesznek vétózni.

Hagrid 2021.10.09. 23:28:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mindig elképeszt, hogy ezt még sokan elhiszik, de persze, csak ő. Le is kérem tőle a posztért járó ezüstpénzt. :D

Hagrid 2021.10.10. 00:13:18

@cvsvrs: Ha ez komoly, akkor terápiát javaslok. Ha gúny, vagy ironia, akkor Orbán oldalát nézve, kivel osztozik? Ki mondja ki a végső szót és bólint rá mindenre? A KDNP nevű viccpúp a Fidesz hátán? A miniszterek felét meg sem tudná nevezni az átlag választópolgár, de nem is kell. Sorost meg nem igazán van miért emlegetni, több tucat nála gazdagabb milliárdos komolyabb befolyással bír, de a szrámazása miatt anno pár orosz rászállt, a sok konteós állat meg átvette...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.10. 05:42:35

@Hagrid:

Megértem, hogy a héttérhatalmista ködben nehéz világosan látni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.10. 05:46:21

@Hagrid:

Nyilván ez nem Soros mint személy, ő egy hálózat képviselője. Azért említjük az ő nevét mert ő régiónk elsőrendű háttérhatalmista rombolója. Szimpla tény: Soros gazda tett a legtöbbet azért hogy térségünk nyitott, szabadpiaci, polgári demokrácia legyen. Ez a főbűne.

nyerafidesz 2021.10.10. 05:57:39

Ha minden ellenzéki aspiráns úgy szar ahogy van, akkor miért kellene nyerniük, mitől lenne hasznosabbak Magyarországnak mint a mostani kormányfő, Orbán Viktor?
Természetesen Orbánnak is van csapata, szakértői, ő is csak közvetíti a döntéseket, de azt jól csinálja.
Hajrá!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.10. 08:31:12

@jotunder51:

"nemrég még az volt a narratíva, hogy a nyitott, szabadpiaci, polgári demokráciáért Orbán Viktor tett a legtöbbet"

A középső Fidesz alatt, nem ma.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.10. 08:32:27

@jotunder51:

"emberek meg nyitott, szabadpiaci, polgári demokráciát akarnak"

Ha ezt akarnák, Gyurcsányra szavaznának.

Ménár Atya 2021.10.10. 08:51:40

"Dobrev Klára: Hagyjuk Gyurcsányt."
Bocs, de már itt megbukik a felvezetésed.
Gondolod, hogy Míg Klárika épp megváltja a gonosz orbáni rendszer világát, addig Ferenc otthon mosogat meg kertészkedik?
Ez olyan elsumákolás így.
Dobrev=Gyurcsány, aki ezt nem érzi, az nem képes gondolkodni.
A többivel meg kb az a gond, hogy Fletó kilóra megvette őket, és most,mire rájöttek erre, már késő nekik.
Annyira kiszámítható volt eddig az egész színjáték, hogy azt sajnálom, hogy nem fogadtam rá valahol.
Előélet alapján, ezek közül,még talán MZ lenne a legalkalmasabb, csak épp nem karizmatikus, ill akik mögötte lennének, azok már egyszer elkúrták, nem kicsit, nagyon.
Az egyszemélyes orbáni vezetés pedig szerintem hülyeség, attól hogy dönt a végén, ez még nem az, ha csak azt lehetne tenni,amit épp a reggeli fogmosás közben kitalál 6.00-kor, és az 8.00-kor már meg is jelenne a Magyar Közlönyben.....na akkor lenne az,és gáz.

Mérnork 2021.10.10. 09:01:01

"Fontos-e az ellenzéki miniszterelnök személye?"
A sok kis orbánfóbiás egy ellenzék által indított hóemberre vagy madárijesztőre is lesavazna, csakneazorbán...
De nem ártana észbe kapni, hogy itt Mo.-n _nem_ miniszterelnökre savaz a pórnép, hanem a parlament választja....

Ekrü 2021.10.10. 09:03:29

@Hagrid:
"Nekem az rémlik, hogy anno a Fidesz is az EU-hoz rohangált és jelentgetett, mint most a DK. "-Rosszul rémlik.Minek szaladgált volna a Fidesz egy olyan testülethez jelentgetni,amelyik amikor Gyurcsányék hamis költségvetési adatokat adtak meg , még azt is eltussolta. Mert ugye "állítólag " nem akartak beleszólni a magyar választásokba....
"A nagy különbség, hogy ha Dobrev Klára lenne is a végén a miniszterelnök, nem egyszemélyes lesz a hatalma."-Igaz,kétszemélyes lenne. A másikat Gyurcsány Ferencnek hívnák....(Mondjuk ez igaz a Marki-Zayra is.)

Ekrü 2021.10.10. 09:15:27

@Hagrid:
"A miniszterek felét meg sem tudná nevezni az átlag választópolgár, de nem is kell. "-Tudod,1990 óta megtanultam,hogy akkor jó nekünk ha a miniszterek nevét nem ismerjük. Az pedig régen rossz ha ismerjük. Mert az nekünk választóknak nagyon rosszat jelent.Lásd Kupa Mihály, Bokros ( csomag) Lajos,Fodor (tandíj) Gábor, Magyar (integráció,18 év tankötelezettség)Bálint, Draskovics (jolly joker) Tibor és lehetne még folytatni a sort.

Ménár Atya 2021.10.10. 09:15:32

@jotunder51:
Ja te szóltál Fitymatyi....Akkor nem szólt senki :D

birkamenet 2021.10.10. 09:42:19

@Kivlov: "Ballib roncsderbi "

Igen, ezért szavazzatok ránk a fidess-re, mi nem adjuk alább a LUXUS-nál!

Sok-sok puszi nektek:
orbán Rühel és tiborcpityu Marbelláról
Mérszarös Lölő a luxus esküvöjéről
Rogány Tóni a helikopteréből
Szargyártó Petyka a luxus yachtozásról

birkamenet 2021.10.10. 09:44:57

@Mérnork:

a sok orbán felszopó fidernyák cseléd népség jobb ha feírja magának egy papirra: szinte tök mindegy, hogy ki lesz orbán gazdájának az ellenfele, mert mindegyik a börtönbe fogja vágni őt is meg az egész NER hálózatát!

Sok-sok puszi nektek:
orbán Rühel és tiborcpityu Marbelláról
Mérszarös Lölő a luxus esküvöjéről
Rogány Tóni a helikopteréből
Szargyártó Petyka a luxus yachtozásról

birkamenet 2021.10.10. 09:47:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Megértem, hogy a héttérhatalmista ködben nehéz világosan látni. "

Oszt ki a hátérhatalopm pedó birka? Mérszaros, tiborc, orbán ofcsór cégei meg a NER hálózát?

birkamenet 2021.10.10. 09:51:21

@Ekrü: "Tudod,1990 óta megtanultam,hogy akkor jó nekünk ha a miniszterek nevét nem ismerjük. Az pedig régen rossz ha ismerjük."

Jól szóltál! orbán nevét az egész világ ismeri. A demokratikus országokban ő az elrettentő példa, az illbernyák diktatúrákban meg ő a hasznos hülye, akire a helyi diktátorok hivatkoznak, mint testvér rendszer.

Ménár Atya 2021.10.10. 09:54:04

@jotunder51:
Fitymatyi
Netséges vagy és sötét.
Már cáfolni sem érdemes a hülyeségeid, nézz utána a gugliban milyen hülye vagy :D

CSOKKI MÁLNA 2021.10.10. 10:28:15

@Mérnork:

Ha Márki Zayjal nyernének, azért persze megválasztaná a parlamenti többségük miniszterelnöknek, de aztán hamar kidobnák Feriék a kukába, mint annak idején szegény Megyót. Aztán jöhetne Klárika, (esetleg Ferkó).

moloy 2021.10.10. 11:00:18

@Hagrid: Szerintem Te a Gyurcsány csicskája, seggnyalója, "Macskajancsija" vagy. És erről NEM kell meggyőznöd senkit.

hoplita 2021.10.10. 11:45:06

@CSOKKI MÁLNA:
Megkérdem tőled is, te négersegglyuk, hogy mi az a konstruktív bizalmatlansági indítvány és miként müxik egy 5 - 6 párti koalícióban?

C. Robert 2021.10.10. 11:48:18

@Hagrid: "nem egyszemélyes lesz a hatalma." Ugyanez igaz Márki-Zay Péterre is.

Hagrid 2021.10.10. 11:50:01

@cvsvrs: Értem. Ezt nem állítom, kis szervezeti szinten, helyi szinten is a helyi kinevezett Fideszes vezetők döntenek nyilván. Én a kormányzati politikára írtam, a miniszterek másodlagosak, az országos politikájában ő adja meg az irányt, ennyi.

Hagrid 2021.10.10. 11:51:21

@moloy: Egészségedre! :D Felnőtteknek is van olvasás és szövegértés óra ám, helyi felnőttképzés központjainál érdeklődj.

Hagrid 2021.10.10. 11:54:48

@Ekrü: Tehát a média által harsogott neveket emlegetjük. Azt is egy oldalról. A másik oldalon is szokták emlegeteni a minisztereket, államtitkárokat. Fideszhez húzó tanárok még most is szidják Hoffmann Rózsát, Baloghot vagy Palkovicsot. Ellenben a példád mutatja, hogy mennyire nem tájékozódik a lakosság, elég neki, hogy Medgyessy Péter, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc vagy Horn Gyula nevét ismeri. Szomorú is egyben. Ezen viszont változtatni kell.

Hagrid 2021.10.10. 11:58:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: " Soros gazda tett a legtöbbet azért hogy térségünk nyitott, szabadpiaci, polgári demokrácia legyen. Ez a főbűne. " - A polgári demokráciák elhunyt régi hősei, mint Bethlen, Wekerle, Tisza Kálmán pedig a vállát veregetik, ha ez igaz, mert amit ők elkezdtek és aminek hála Magyarország már az 1880-as évektől 1910-ig majd az 1920-as években felemelkedett, az valamelyest folytatódott. Felőlem várhatod a vörös csillagos lobogó vagy a fasces feltűnését, egyik sem életképes hosszú távon.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.10. 12:00:43

@Hagrid:

Kossuth, Berhlen, stb. még mentegethetik magukat, hogy nem tudták mit akarnak. Mi már azonban tudjuk: a polgári társadalom zsákutca.

Mi a normalitást várjuk, nem a kommunizmust/fasizmust.

C. Robert 2021.10.10. 12:01:03

@Ekrü: Szaladgálás az EU-hoz: Szapáry György, az MNB alelnöke 2005-ben "az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága előtt rákérdezett, helyes-e az a magyar gyakorlat, hogy a már megépített autópályák költségvetési elszámolásával csökkentik az államháztartási hiány kimutatott nagyságát" wikipédia.

C. Robert 2021.10.10. 12:04:01

@Ménár Atya: "Annyira kiszámítható volt eddig az egész színjáték". Fogadtál volna arra, hogy Karácsony kiesik a versenyből? Talán szólhattál volna akkor Rogánéknak is, hogy ne Karácsonyt akarják megállítani.

C. Robert 2021.10.10. 12:07:32

@CSOKKI MÁLNA: "Ha Márki Zayjal nyernének, azért persze megválasztaná a parlamenti többségük miniszterelnöknek, de aztán hamar kidobnák Feriék a kukába" Van rá esély, arra legalábbis, hogy megpróbálják, de Márki-Zay azért kicsit keményebb legénynek látszik, mint Medgyessy volt.

C. Robert 2021.10.10. 12:10:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Mi a normalitást várjuk" Bocs, de erről a stopposok útikalauza jut az eszembe: Azonnal visszatérünk a normalitáshoz, amint megtudjuk mi az.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.10. 12:14:33

@C. Robert:

A reformáció, a felvilágosodás, s a liberalizmus okozta zsákutcából való kihátrálás a normalitás lényege.

C. Robert 2021.10.10. 13:03:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Megvallom őszintén, én nem szívesen futkároznék nyulak után a mezőn ha éhes vagyok, vagy birkóznék medvékkal a málnáért. Vagy ennyire nem "pre-".

C. Robert 2021.10.10. 13:04:01

@C. Robert: helyesbítés: Vagy ennyire nem 'pre-'?

Ekrü 2021.10.10. 13:20:18

@birkamenet:
"Jól szóltál! orbán nevét az egész világ ismeri. "-Miniszterekről beszéltem.(Már ha tudod mit jelent a szó) Orbán Viktor az ország vezetője,még szép,hogy ismerik a nevét...

Ekrü 2021.10.10. 13:25:56

Miközben itt az Indexen gőzerővel megy a kampány a Marki-Zay mellett, Karigeri és a Párbeszéd szóvivője nyilvánosan leadta a szavazatát a Dobrevre... Hogy értsük, Miközben a 27%-os Karigeri lemond a 20%-os Zayos Bukta javára,addig a saját pártja+ az MSZP a Dobrevet támogatja. Egyáltalán, van még valaki a Karácsony mögött? Mert úgy látszik még saját pártján belül is megbukott. :))))))))))

hoplita 2021.10.10. 13:34:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

'.... Mi már azonban tudjuk: a polgári társadalom zsákutca....'

A tefajtáddal valóban, büdös, balkáni, barom, birkageci.

( micsoda alliteráció, megdicsérem magam.:)

tiltsál ki te gyökér 2021.10.10. 14:33:27

"Nem azért, mert rajongom érte, sőt budapesti sem vagyok, a PM a szememben vegyes, inkább fura alakulat, a teátrális Szabó-Tordai páros sem a világom, Olivio inkább. Látszik Karácsonyon, hogy kirakat ember. Igyekszik, pár dologra jó a rálátása, higgadt, intelligens, de a szerepet nem mindig hozza jól és még nem elég tapasztalt. "
Tehát: Nem vagy budapesti, fogalmad sincs a munkásságáról, látod, hogy egy báb, a pártja valami fura dolog és tapasztalatlan. DE AZÉRT RÁ SZAVAZTÁL?
Konkrétan ezek miatt nem szavaz rá normális ember.
Azt honnan veszed, hogy intelligens? Komolyan kérdezem. Mert szemüveges? Mert néha fel tud olvasni a papírról? Vagy mert 44 tanácsadója csak nagyon okos embereknek kell?

Hagrid 2021.10.10. 21:30:44

@Ekrü: Amikor a Gyurcsány kormány 2006-ban hamis adatokat közölt, akkor ők titkolták ezt, nem az EU és a kormány nem akarta, hogy kiderüljön a választás előtt. 2006 októberében pedig igen, ment a Fidesz az EU-hoz, hogy zárják el a pénzcsapot. Ez úgy fest nem új találmány...csak a korrupció nem változik, legfeljebb mélyül, ja és a hatalmat Gyurcsány elveszítette. Orbán meg megpróbálja bebetonozni, tanult, elődje hibájából.

Hagrid 2021.10.10. 21:31:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A polgári demokrácia áll a legközelebb a normalitáshoz. Az általatok kedvelt szélsőségek meg a legmesszebb.

Hagrid 2021.10.10. 21:37:14

@tiltsál ki te gyökér: Nem báb, legalábbis én ezt nem állítottam, tehát már egy ponttal beljebb vagyunk, miért is szavaztam rá. Miért ne lennék tisztában a munkásságával? Vidéki vagyok, de szerinted semmi közöm Budapesthez? Van. Az intézkedéseit is látom és azt is, hogy a többség üdvözli ezeket. A kommunikációját emeltem ki. Ez mutatja az intelligenciát, nem a szemüveg. Fura lehet ezt olvasni, de ez a legfontosabb egy kormányfő kvalitásai közül, az érdemi munkát ugyanis az államtitkárai és a miniszterei végzik, illetve ezek csapatai. Ma a közbeszéd, a kormány és az ellenzék stílusa rettenetes és káros, ezt kell higgadtsággal és józansággal, mérsékelt hangnemmel orvosolni. Persze fontos, hogy egy miniszterelnök jó irányító, csapatmunkás is legyen, ez már utóbb vált volna el. A 3 "dobogós" közül ehhez az egészhez Karácsony állt a legközelebb, a legkevésbé megosztó figura lehetett volna. Most itt maradt kettő, akik győzködik a másik oldalt, hogy nem szélsőségesek, és a teljes ellenzéki tábort képviselik igazából, hurrá.

tiltsál ki te gyökér 2021.10.10. 21:48:07

@Hagrid:
"2006 októberében pedig igen, ment a Fidesz az EU-hoz, hogy zárják el a pénzcsapot."
Ez így van, nem viselkedett jól a fidesz ellenzékként. A baloldal meg kormányon, szóval maradjon minden ahogy van.

"Ez úgy fest nem új találmány...csak a korrupció nem változik, legfeljebb mélyül, ja és a hatalmat Gyurcsány elveszítette. "
Még két évig bukdácsolt,és ha rajta múlik akkor soha nem mond le. Lám, most is mászna visszafele.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 06:12:25

@Hagrid:

"A polgári demokrácia áll a legközelebb a normalitáshoz."

De csak a polgári demokrácia hívei szerint.

A kommunizmus hívei szerint pedig a racionalitás természetes eredménye a kommunizmus, az a normalitás.

A fasizmus hívei szerint pedig a racionalitás természetes eredménye a fasizmus, az a normalitás.

Szóval ez nem érv. Mindenki hajlamos a maga kedvenc eszméjét az egyetlen racionális, szinte már nem is eszmének, hanem tiszta normalitásként megélni.

Mi viszont NEM mondjuk azt, hogy a mi normalitásunk a racionalitás eredménye. Azt valljuk, racionális alapon nincs eszme. Minden eszme tehát szubjektív értékválasztás eredménye. A miéink is az.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 06:16:02

@Hagrid:

" Az általatok kedvelt szélsőségek meg a legmesszebb."

Nézőpont kérdése mi szélsőség. Az ókori görögöknél szélsőségnek számított pl. Platón, mert nem élt homokos szexuális életet, s azt mondta, szereti a feleségét. Ez teljesen szembement a kor általános nézeteivel, mely szerint a szerelem felső foka a férfiak közti szex, s aházasság nem érzelmi, hanem gazdasági-utódnemzési közösség, s mint ilyen jóval a férfiak barátsága alatt áll, mely ennél magasabb értékű, szellemi közösség.

C. Robert 2021.10.11. 09:22:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ez technológia, nem társadalmi rend kérdése."

A technológia és a társadalmi rend nem választható el egymástól, mert az utóbbi meghatározza az előbbit. Például hiába találták fel a rómaiak a gőzgépet, nem alkalmazták, mert az erőgépek feleslegessé tették volna a rabszolgamunkát, ami a társadalmi rendet alapjaiban rendítette volna meg.

C. Robert 2021.10.11. 09:26:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hoppá, véletlenül belefutottam abba, mi a normalitás: '„A vadászati világkiállítás végső üzenete: a normalitás.” - mondta Semjén Zsolt'

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 09:57:08

@C. Robert:

Ki van ez csavarva. Annyiban igaz, hogy a vadászat egy ősi emberi foglalatosság.

A vadászat persze ma már anakronizmus nálunk. Ahogy a kutyatartás is. Ma már mind a kettő csak foklór.

Szóval Semjén csúsztat.

tiltsál ki te gyökér 2021.10.11. 10:02:33

@C. Robert:
"hiába találták fel a rómaiak a gőzgépet, nem alkalmazták, mert az erőgépek feleslegessé tették volna a rabszolgamunkát,"

Ez egy baromság. Elvi alapokat talált fel Heron, de nem csinált működő gépet. Nem az volt, hogy ránéztek a mozdonyra, aztán mondták, hogy ez nem jó, mert jobb amikor a rabszolgák húzzák a szekeret. Csak egy hülye nem venné észre a hadászati jelentőségét egy mozdonynak, vagy tanknak.
Van egy csomó ilyen dolog, aminek a gyakorlati alkalmazására nem jöttek rá. Napóleon megnézte a gőzhajót, aztán nem volt lenyűgözve. A kínaiak ezer éve petárdáztak, de nem készítettek ágyút - és nem azért mert annyira békések lettek volna.

tiltsál ki te gyökér 2021.10.11. 10:03:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Ha nem vadásznának, akkor nem gondolod, hogy térdig járnánk a nyúlban meg az őzekben?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 10:09:48

@tiltsál ki te gyökér:

A vadászat eredeti értelme nem létezik a mai Mo-on, ezt akartam mondani. Ma ez csak egy hobbi. Mint a horgászat, a kutyatratás, a mscska tartás, s a többi hasonló.

Mondom mint érintett: 6 darab háziállatom van, a felük íme itt. www.youtube.com/watch?v=hQr221JWyBE - múlt heti videó.

tiltsál ki te gyökér 2021.10.11. 11:33:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"A vadászat eredeti értelme nem létezik a mai Mo-on, ezt akartam mondani. "
Hát, ezt gondold újra. Az eredeti értelme, hogy kajához jusson az ember, az megvan. Persze, vannak tenyészállatok is. A vadgazdálkodás pedig szükséges, ha tetszik, ha nem. A másik opció, hogy visszatelepítjük a medvét/farkast/hiúzt, aztán megoldják a vadgazdálkodást. Csak abból lesznek bajok, mert a medve sem hülye, könnyebb a kukát kifosztani mint elkapni az őzet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 12:17:38

@tiltsál ki te gyökér:

Nyilván a mezőgazdaság feltalálása - kb. 10 ezer éve - előtt volt csak onnan a hús 100 %-ban.

C. Robert 2021.10.11. 14:59:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem, mert nem csak a komcsik hajtottak rá, hanem az amcsik is. A kérdés csak az volt, ki csinálja meg előbb.

C. Robert 2021.10.11. 15:08:43

@tiltsál ki te gyökér: Azért az nem úgy működik, hogy ma megálmodom a gőzgépet, holnap pedig bemutatok egy fullextrás gőzmozdonyt. Éppen a kettő közötti folyamat az, amit az adott társadalmi rendben elkaszálnak.
Ami a 2. bekezdésedet illeti, nem igazán látom, hogy az én véleményem mellett, avagy ellene akarsz érvelni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.11. 15:16:12

@C. Robert:

De mivel ez vlgülis szovjet eredmény lett, így azóta ez kommunista eszköz.

eßemfaßom meg áll 2021.10.14. 12:01:06

@C. Robert: "Éppen a kettő közötti folyamat az," ami leginkább a technológia fejlődése. Ha akartak volna se tudtak volna a rómaiak gőzmozdonyt készíteni mert az akkor elérhető anyagokkal és gyártási módszerekkel nem lehetett volna.
süti beállítások módosítása