Fesztivál ajánlót még úgy sem írtam, főleg mert már kiöregedtem a fesztiválozásból és nehezen szakít rá az időt az ember még nyáron is. A külföldiekre nem pazarolnék szót, biztos akad néhány, de idehaza is van olyan, amit nem lenne szabad kihagyni. Ez a Fekete Zaj Mátrafüred-Sástón. Nehéz jól összefoglalni, de a The Ocean (vagy The Ocean Collective) posztolta a Facebook-on, az elég pontos: This festival is a secret little gem: a truly amazing site & setting, well curated lineup, good sound and lighting even on the smallest stages, great diverse crowd, good food and absolutely dope vibes. A real community. A festival big enough to bring great bands, but small enough to be able to focus on the needs of artists and festival goers alike.

Lusta vagyok ahhoz, hogy lefordítsam az egészet, de tény, hogy egy kis ékkő a fesztiválok között. Nem túl nagy és nem is túl kicsi. Picit jó utána a csend, főleg amikor hajnal 5 és reggel 9 között nem szól a zene idehaza, az kifejezetten kellemes. Ennyit a negatívumokról. A zenéről még részletesebben is írok, de maga a hely: festői a táj, de ezzel nem mondtam sokat, érdemes bármikor kirándulni erre, megéri. A kemping tiszta, jól felszerelt, a szervezők is általában véve jó munkát végeztek. Az étel- és italárak nem szöktek az egekbe, nagyjából a kisebb fesztiválok árait hozzák.

Akkor picit a fellépőkről, de csak az első két napról és onnan is csak azok, akiket volt szerencsém hallani.

Hocuspony: bírom a szóvicceket, igyekszem bátorítani a hazai zenekarokat is és mindenki kap egy esélyt. Ők is megkapták, de valahogy nem fogott meg az, amit játszottak, 

Siketfajd: próbálok visszafogottan írni és nem túl bántóan, de azt leszögezném, hogy az egyik mélypont voltak aznap. Nem kell komolyan venni magát egy bandának, de ha áll előtted 100-200 ember és hallaná, mit játszotok, akkor azért picit odateszem magam. Sem a szövegelés, sem a zene nem volt maradandó, sőt...

Syberia: a barcelonai srácok hozták azt az instrumentális zenét, ami a két nap alatt a legszebb meglepetést jelentette. Izgalmas, élettel teli és kreatív, igényes zenét játszottak, a színpadon is éltek. Vokál nélkül is elérték, hogy szinte végig le tudtak kötni. Le a kalappal előttük! Ezzel az első napon övék lett a szememben a második legjobb koncert.

Nero de Marte: A nagyszínpadot se hagyjuk ki és ha már hazai bandákat is kritizáltam, akkor külföldi is kap egy kis sarat. Ez a kis csapat a legenyhébb kifejezéssel élve is nagyon amatőr vagy egy amatőr-kezdő banda benyomását keltette. Erőtlen volt az előadás, a helyenként érdekesnek induló témák nem lettek kibontva, a vokál visítása nem passzolt a zenei elemekhez, inkább eröltetettnek hatott. 

Messa: tudom, hogy a Fekete Zaj elsősorban a pszichedelikus zenéről szól, de egy picit egysíkú volt ez az egyttes. Már helyenként úgy tűnt, hogy a Nero de Marte zenéjéhez képest az övék jobban összeáll és ha így is volt, nem jött át. Az énekesnő vokálja jól szólt volna talán, de halk volt és a témák egy kaptafára mentek. Néhány szám után sajnos így könnyen ráun az ember. 

Bongor: Gondoltuk, hogy talán a The Ocean előtt egy hazai bandával melegítünk és el is indultunk az Osztálykirándulás színpad felé. Na az egy dolog, hogy az ember elsősorban metálért, rockért és hasonlókért rajong, természetesen nyitottak vagyunk és a hip-hop is bizonyította már, hogy jókat ki lehet hozni belőle. Kb. 50 méterre a színpadtól megtorpanás, beindul egy szám...nézünk előre, hogy mi a szent kaki ez, hallgatjuk a szöveget, majd egyszerre hátra arc. Sajnálom, de még később is, az ami átszűrődött belőlük, a hangszerek is nagyon soványak voltak és nagyon idegenek. Ha a Belga előtt fellépnek, az tök jó nekik, a Belga pl. már elég sokat letett az asztalra, de a Bongor ettől szerintem nagyon messze jár.

The Ocean (Collective): részemről a Collective le fog maradni innentől kezdve. Elértünk a nap fénypontjához. A fesztivál előtt nem sokkal volt szerencsém megismerni a The Oceant és lenyűgözött még itthon hallgatva is. Ekkor már az ember várja, hogy élőben is hallja őket. Szerencsénk volt, a Zajra jöttek és el is csíptük a bandát. Jó lenne részletezni, de nem megy. A koncert az elejétől a végéig tökéletes volt és a két nap legjobb élményét adta. A zene, a számok kiválasztása, ami tényleg fesztiválra való, azt játszották a srácok. A színpadi játék, a látvány elképesztően élénk és változatos volt. Loïc Rossetti pedig vitte magával a tekintetünket, bármit is csinált, akár a közönséget vonta be az éneklésbe, akár body surf közben énekelt. Látszott rajtuk, hogy élvezik a fellépést, mint kiderült a helyszín is tetszett nekik, Loïc a következő Health koncert közönségében is megjelent, igaz csak hátul, de ez is szép gesztus volt. Reméljük, még visszatérnek.

Playgrounded: ismét a kisebb színpad és megint jó zene. Pedig amikor szinti helyett laptopot és keverőpultot látok, picit elszorul a szívem, de el kell ismernem, hogy a sok effekt a helyén volt és a gitárjáték mellé a legtöbbször tökéletesen passzolt is. Igen, az ízlésemhez képest túl elektronikus ez a vonal, de a fesztiválon nagyon jól szólt és a banda is ügyesen adott elő. Az énekes itt is jól dominált, remekül mozgott és énekelt még kis helyen is, profi munka volt. Az akcentusuk alapján tippelgettünk, milyen országból jöhettek, gyanús is volt, hogy talán északiak lehetnek, de ha a beszédet nem nézem, inkább Dél-Európára tippeltünk volna. Hollandiában élő és zenélő, de görög srácok amúgy.

A Health a nagyszínpadon viszont már picit sok volt, mármint elektronikus zenei vonalat tekintve. Az énekes hangja egyedi volt és néhány számig simán lekötötte a figyelmünket, a dob is kreatívnak, erőteljesnek tűnt, de egy órán át nem tudtam volna hallgatni őket.

Hogy a hazaiakat még megdicsérjük az első nap után, arról a Shell Beach gondoskodott. Őket nem sikerült közeről elcsípni, de távolról is nagyon jó zenét sikerült hallani tőlük. További jó magyar bandák inkább a második nap léptek fel. Róluk külön posztban írok.