Néhány vélemény poszt fog következni a választáson induló pártokról, amennyiben időm engedi, igyekszem a végére érni. A minipártokra/kamupártokra nem vesztegetnék szót, főleg mivel a Normális életesek vezére, Gődény Mikulás már csinált kamupártot és igyekezett is eltüntetni a visszafizetendő kampánypénzt, valamint a Pornómilliárdos Gattyán pártnak sem mérhetősége, sem értelme, ha csak nem némi zavart nem kelt a fejekben és 0,1-2 százaléknyi szavazó rájuk nem ikszel.
A jobboldalról és jobboldaliságról már írtam korábban, arra is akartam utalni, milyen nagy igény lenne egy mérsékelt jobboldali erőre a magyar politikai színtéren, így most megnéznénk a másik nagy hiányt, a baloldalét.
Tehát első pártként az MSZP-ről ejtenék pár keresetlen szót. Valahol belül megfogadtam, hogy egy félholt párton nem illk táncot ropnom, így csak visszafogottan írok. Szóval az MSZP súlyát tekintve már csak árnyéka régi önmagának. A kilencvenes években még lényegében a Kádár-i nosztalgiát testesítették meg, elszívva a félőrült - mára fideszes - Thürmerék Munkáspártjától a szavazókat. Valami olyasfélét léptek meg, hogy "azok a régiek, akik miatt haragszanak ránk, de mi igazából demokraták vagyunk". A bűnbak így a Munkáspárt lett, ők meg főleg 94-től bemutatkoztak valamiféle baloldali, de igazából kapitalista erőként. Az akkori szocdem kezdemények is emiatt tűntek el apránként. Az identitásválságnak az volt a fő oka, hogy el kellett volna szakadni a klasszikus "munkásöklös" szövegektől, meg nem is. Egyszerre kellett megtartani a vörös színt és szakítani az egyre kellemetlenebb múlttal. 1990 után a történelem már nem arról szólt, hogy 1919-ben a munkások tálcán hordozták a vállukra vett Kun Bélát, Szamuely nem hős halott volt, hanem mindketten a vörös terror fő felelősei. Kádár 56 végén nem rendet tett, hanem bitófára küldött százakat, börtönbe ezreket és igazából úgy, hogy túllicitálta a legkeményebb orosz elvárásokat is. Ha meg már Kádár, az évek alatt a puritán Kádár kép helyett egy elég jól kiszolgált Kádár képe került elő.
Természetesen, mint minden párt, a populista megoldás felé fordultak a szocik is. A múltat enyhíteni kellett, mert a szavazótábor java az 1945 után élt korosztályból a nosztalgiát tartotta elsődlegesnek, talán a fiatalkor iránti nosztalgia volt ez, mindenesetre sokuknak Kádár hős maradt, Rákosi és Kun bűneit meg inkább elbatagelizálták volna. A párt ennek mentén tehát megtartotta a Kádás nosztalgiát, ugyanakkor - és legyen ez valahol pozitívum - nem lépett visszafelé 94-től, ahogy hatalomra jutott. Tudták, hogy a szavazók jelentős része megrémült a munkanélküliségtől, az inflációtól, a külföldi tulajdonosoktól és legszívesebben visszaállamosított volna mindent és május 1-én már Horn Gyula előtt tapsolt volna vörös ködben. Ez a generáció valahogy nehezen nőtt fel, kellett nekik ahogy most is, a vezér alak. Horn ezt úgy ahogy hozta. Természetesen a piacgazdasági erősödés már nem tetszett mindenkinek, így törvényszerű volt a bukás, ráadásul a hozzájuk érthetetlen módon csapódó Szdsz is szépen elkezdett leépülni, hiába magyarázták, hogy ezek már nem komcsik, meg piacgazdaságot csinálnak. A Kádárékat mosdató szöveg megbosszulta magát és lassan elkezdett kiépülni egy másik liberális irány. Előbb a Fideszhez hátráltak talán, bár a KDNP-vel, majd a Kisgazdákkal kötött szövetség nem kicsit lehetett ijesztő, 2002 után látszódott, hogy nagy igény van egy harmadik vonalra. A liberálisokról ennyit egyelőre, róluk külön poszt lesz.
2002-től tehát visszatértek, elég sok ígéret és Medgyessy Péter személye elég volt hozzá, hogy a Kisgazdákkal és a másik őrült bandával a Harrach-ékkal fémjelzett KDNP-vel a hátában szenvedő Fideszt megverjék. Ha Medgyessy, akkor az ügynöki múlt is téma lett. Hozzá kell tenni, hogy a múltat nem csak a szocik, de a jobboldal is takargatta rendesen. Részben persze voltak a zsarolással beszervezettek, és olyanok is, akik szélkakas módjára szolgálták ki a 89-ig regnáló rezsimet, majd mondták magukat fene nagy demokratáknak. Sok volt a sár, a végén már csak a liberálisok nem szadeszes része követelte, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba. Ha már Szdsz, az érintettek, ÁVH-s rokonaik miatt már a 90-es évek elejént elkaszálták a tisztázást és a felelősségre vonást, Bauerrel és Petővel az élen. Máig jó kérdés, hogy az 56-ban halálra ítélt Mécs Imre vagy a színtén elítélt Donáth Ferenc fia hogy tudott Bauerrel, Petővel és Hornnal egy csapatban ülni...
Visszatérve a 2000-es évekre, az Mszp igyekezett tényleg baloldali pártként szociális intézkedéseket hozni. Ez mérsékelt, mondhatni fenntartható szinten jó dolog. Markáns béremelés történt a közszférában, ami sem előtte, sem utána nem volt jellemző és talán meg is mentette ideig-óráig azt. Viszont minden másra, folytatásra innentől kiürült a kassza. Az EU-csatlakozás megtörtént, de ez ekkor még nem jelentett azonnali fellendülést. Medgyessyt apránként félreállította Gyurcsány Ferenc, de komoly változás nem történt. Közeledtek a választások, amit a Fidesz nem igazán próbált megnyerni. Lényegében tarolt az Mszp, olyan kerületekben is, amik most totálisan narancssárgák, de ha kérdeznél bárkit ezekben a megyékben, szentül állítanák, hogy ők sosem szavaztak a szocikra. A választ hallgasd röhögés nélkül...
A választások előtt azért 1-2 írás már megjelent arról, hogy nagy lehet a baj az államháztartásban és nem állunk olyan jól, mint ahogy a kormány állítja, de ennél több nem történt. Érdekes, hogy amikor borult a bili és kiderült, hogy a kormány a gazdasági adatokat meghamisította, ami olyan bizalmatlanságot hozott, hogy a befektetők évekig kerülték az országot, jött a visszaminősítés is, akkor még a társadalom még csak meg sem mozdult, csak álmosan ébredezett. Majd kiszivárgott az öszödi beszéd és a többi már történelem. Hozzá kell tenni, ekkor már az ébredezés megindult, így a szikra tényleg belobbant és a Fideszhez közeli médiumok, személyiségek, illetve az akkor még létező független média (ami ma már vagy nincs vagy fideszes kézben van) szintén nagy hírverést csapott. Maga kiszivárogtatás mutatta, hogy az MSZP nem egységes, Gyurcsányt belülről próbálták megbuktatni. Néhány huzavona után végre lemondott és jött a Bajnai féle konszolidáció, jellemzően párton kívüli személy vezetésével. Az Szdsz pedig mikropártként meglépte az utolsó előtti fontosat, kiszálltak, majd meg is szűntek szép lassan. Róluk tudok pozitívabban is írni, de pár poszttal később, mert náluk több jó dolog is történt, de a negatívumok felett ott sem tudunk elsiklani.
2010-ben jött a bukás, a Fidesznek feladott magas labda le lett csapva és 12 éve isszuk a levét. Azóta a pártvezetés megpróbált mindent, váltogatott elnököket, még csak nem is feltétlen rossz arcokat, de a 89 előtti időkből visszamaradt múmiákkal nem tudott mit kezdeni. Inkompetens figurái is buktak, legutóbb Bangóné Borbély Ildikó a kitalált diploma miatt. Mesterházy mint újgenerációs politikus már próbált visszakozni azért, bocsánatot kért a határon túli magyaroktól az amúgy elfogadhatatlan és rasszista románozós kampányért, amit a 2004-es népszavazás kapcsán toltak, de ezzel megint a népszerűségéből vesztett, mert a saját pártjának támogatói (egy nagy részének legalábbis) számára a románozás teljesen rendben van az erdélyi magyarok felé. Akik így gondolták, sokan a DK felé kezdtek húzni, lassan szétszóródtak és általában véve a liberális és jobboldali ellenzékiek javára legyen írva lassan leszoknak róla vagy legalább kapnak hideget-meleget a románozásért. Lényegében sem Molnár, sem Botka nem tudta megfogni a lejtőre került pártot, Tóbiás végképp nem. Tóth és Kunhalmi pedig próbálják menteni a menthetőt. Tóth lelkiismeretes, de nehéz a fiatalokat megszólítani egy régi eszmével, új baloldali eszme meg nem sok van. Szociális érzékenységre sajnos kevesen vevők, a woke és cancel culture féle szélsőbalos őrületre meg szerencsére még kevesebben. A kiút a skandináv szociáldemokrata modell lenne, eg jobb családmodellel, de valahogy ehhez Tóth sem ért, Kunhalmi meg nincs azon a szinten, hogy értsen ehhez vagy bármihez.
Jelen állás szerint az MSZP-nek Budapest a fő bázisa, mellette részben Botkának - aki már nem párttag - köszönhetően Csongrád megye és talán Észak-Magyarország az, ahol még talpon vannak. Tehát 5% felett. Budapesten talán 10%-ot is elérhetnek a PM-mel a hátukon, akik lassan amolyan ifjúsági tagozatként tartják életben az MSZP-t, önállóan viszont már régóta nem mennének semmire. Egy kis poszt jó eséllyel a PM-ről is születik majd, lehet, hogy az LMP-vel együtt. Maradt tehát a fogyás és ha Budapesten is 5% alá kerülnek, akkor az önkritika és a kilincs átadása azoknak, akik egy józan, mérsékelt, európai, lehetőleg skandináv szociáldemokrata erőt képesek kovácsolni. Szükség lenne rá, mert a DK nem lesz képes igazán baloldalivá válni, hiába szívja fel a szavazókat és a politikusokat. A DK-ról pedig érdemes lesz mielőbb írnom, bár most jobbra eveznék ismét, narancsos vizekre.
Ha jobbról fogják ezt olvasni, reflexből fogják írni, hogy nincs szükség baloldalra. Nos, bár nem vagyok baloldali, meg kell jegyeznem, hogy de, van. Ha jobbról sokan szeretik és tisztelik - ahogy én is - Pilsudskit, akkor megértik, hogy egy egészséges társadalomban egy demokratkus baloldalra szükség van. Egy egészséges társadalomban amúgy a politikai vezetés is balról jobbra és jobbról balra is váltakozik, anélkül, hogy polgárháború törne ki. Tehát ezt már kommentbe leírni sem érdemes, kell minden oldal és lehetőleg több párt a parlamentbe. Nem 2, nem 3, több. Közöttük kompromisszumok, meggyőzés, kommunikáció, transzparencia, minden ami itthon már jóideje nincs. Folytatás később.
