Tudatosan kerültem a témát. Nem, nem azért, mert így a sztrájk és a választás háttérbe került, az természetes, ahogy a fontossága is sokkal nagyobb az előzőeknél. Egyszerűen kényes és rossz és sáros. Ráadásul a magyar társadalmat is csúnyán kettévágta a politikai szerelem mentén. Míg a Mi Hazánk rajongói kivétel nélkül Putyinisták és akkor is őt és az orosz katonákat dicsőítenék, ha épp a tulajdon rokonaikat lőnék agyon, erőszakolnák meg vagy fosztanák ki. Legfeljebb ráfognák az ukránokra, hogy ők voltak orosznak öltözve sőt, maga Soros György is ott állt a tábornoki karban csak álcázva és ilyen hülyeségek. Rajtuk kívül természetesen a Fidesz táborának radikálisabb része, korábbi Jobbikosok is Putyin feltétlen hívei. Mi ennek az oka?
A 2010-es évek közepén már elég rendesen folyt be a magyar közösségi médiába az orosz propaganda álhírek formájában. Ennek apropója az ukrán polgárháború volt, miután a Donbassnak nevezett szakadár megyék (Donyeck és Luhanszk körül) ki akartak válni az EU-ba igyekvő Ukrajnából. Ekkortájt már sokan beszélni kezdtek arról, hogy kitörőben az orosz-ukrán háború és hurrá (???), mert itt az alkalom visszaszerezni (?) Kárpátalját. Sőt, szóba jött Moldávia kapcsán is egy esetleges orosz-román háború, ami lehetőség Erdély visszaszerzésére. Mert Putyin hálás lesz...mint annakidején Hitler. Persze, ha manapság Putyint Hitlerhez vagy Sztálinhoz hasonlítjuk, akkor rögtön jön a sértődés, de kérem a revízió, az revízió. És kibukott, hogy a társadalomban 1-2 millió szavazó polgár még mindig nem érti, mi a baj a revíziós álmokkal, mert magában ezeket dédelgeti. Nem értik, hogy az elveszített területeken nem csak 100 éve élnek kisebbségben a magyarok, hanem már sok száz éve. Nekik az sem gond, hogy Horvátország már nagyon rég nem része a Magyar Királyságnak, fel sem fogják, hogy de facto birodalmi álmokat kergetnek és mindezt úgy, hogy egy nagy bratyó majd magint nekünk adja a hiénáknak. Kivéve a Vajdaságot persze...mert arról elfelejtkeznek a szentjeink, hogy Szerbiához nyúlni tilos...
Nem megyek bele jobban. Ez a réteg szerelmes lett Putyinba olyan dolgok miatt, amiket soha nem is mondott, nem is is ígért. És most ez a réteg lejáratja Magyarországot...
Férletéve társadalmunk mentális állapotát vethetünk egy pillantást az orosz-ukrán helyzetre. A sok etnikumú Ukrajna helyzete nem volt rózsás 1991-ben. Szétesett a Szovjetunió, majd a FÁK is és már csak a területi kérdések maradtak hátra. Ukrajna megtarthatta az Ukrán SzSzK területét benne a Fekete-tenger szempontjából stratégiai fontosságú Krím-félszigetet, valamint a nyersanyagban és ipari létesítményekben Európa egyik legfontosabb régióját Donyecket és környékét a donyecki medencét. Cserébe? Le kellett szerelnie a nukleáris arzenálját. Mit kapott helyette? Sok millió orosz nemzetiségű embert, akik közül a Putyinisták 2014-ben fegyvert fogtak és kikiáltották Donbasst, ami szembe került az új EU-párti ukrán kormányzattal. Innentől kezdve polgárháború, amiben sok civil is meghalt, emellett persze folyamatosan érkeztek az orosz önkéntesek és a fegyveres támogatás is, így évekig elhúzódtak a harcok. Eredmény? Semmi, Ukrajna egyre nehezebb anyagi helyzetbe került...
Évek alatt még a közvélemény támogatását is elnyerhették volna a szakadárok nem kevés szimpátiát nyerve, de nem így történt Putyinnak hála. Egyrészt szépen partraszállt Krímben évekkel ezelőtt és annektálta azt, természetesen az orosz lakosságra hivatkozva. A kevés ukrán lakos meg menekült, ki merre látott. A tatárok maradtak, akik évszázadok óta Krím lakói és urai, ha ezt nézem, történelmileg övék kellett volna, hogy legyen Krím 1000 éves múltjuk miatt, de ugye a tatárok nem sok embert izgatnak errefelé.
A jelen helyzet nyílt háború tehát és senkinek sem jó. Ukrajnának különösen nem, az emberek menekülnek, a gazdaság romokban, a civil halottak számát még megbecsülni sem merjük, a fosztogatás és megerőszakolás mértékét meg csak sejthetjük. Oroszországnak sem jó, mert a szankciók és a hadikiadások miatt anyagilag a csőd szélén állnak, egy reményük India és Kína gazdasági segítsége, emellett olyan katonai veszteségek érték őket, amiknek anyagi mértékét felbecsülni is nehéz. És persze 10-15 ezer elesett katona, ugyanennyi súlyos sérült és egy társadalom, amiben csökken Putyin népszerűsége a sok magamutogató támogató ellenére is.
És persze rossz az egész világnak, különösen Európának. A békéhez kompromisszum kéne, de túl nagy a sértettség, túl sok a vér ahhoz, hogy elmozdulás lehessen. A kimerülés felgyorsíthatja ezt, de erre kicsi az esély. Az oroszok ukrán civileket hurcoltak el nagy számban, tudják, hogy Donbass a legrosszabbra számíthat, ha lemondanak róluk az ukránok javára. Erre persze kevés az esély, egyelőre épp ott vetették meg a leginkább a lábukat és bár az ukrán NATO csatlakozást még kikövetelhetnék, ez kevés lesz az orosz félnek, az ukránok meg nem bár a NATO-ról lemondanának, Donbassról nem akarnak. Azzal beismernék vereségüket.
Az egész szomorú konfliktus felveti amúgy a birodalmak létének értelmét, amiről az elején is írtam a revíziós lázálmak kapcsán. Jó az ukránoknak, hogy milliónyi orosz él a területükön? Jó az oroszoknak, hogy a megszállt területeken ukránok lázadnak? Nekünk jó lenne bármilyen revízió? Milliónyi régi-új etnikummal? Régen sem volt jó, annak vége. Mára az etnikumok helyzetét más megvilágításban kell nézni. Sokáig az internacionalizmus felül akarta írni a nemzetállamokat, de egyre kevésbé látszik ez tarthatónak. Az identitás még mindig felülírja a gazdasági észérveket. Maradna tehát a szövetségek világa, ami talán járhatóbb, a közös érdekek egyeztetése, az identitás megőrzése mellett a béke, az összetartozás erősítése, egymás kultúrájának értékelése és tisztelete. Majd egyszer, ha jól neveljük az utódainkat.
