Nem újdonság, hogy 2-3 millió Fideszért rajongó honfitársunk alternatív valóságban él.

Ez persze nem magától alakult ki. Ilyen például egy aprócska propaganda, amit a derék kormány dobott ki, hogy magyarázza, milyen ügyes és jó az oktatáspolitikájuk. Íme:

Hát nem gyönyörű! Én annyira örülök, hogy a Nervtársak ilyen remekül irányítják a közoktatást...

Na nézzük meg picit:

A szabadság 46-ról 50 napra emelkedik. - Ami bármikor csökkenhető, a szabadság alatt behívható tanár és diák is a szünet rovására. Természetesen a 46 is 20 nappal több az átlagnál, de kötött szabadásg, nem lehet akármikor kivenni. Ez eddig kortól függetlenül járt, most viszont kortól függő lesz, kinek hány nap jár. Gondolom, ez vonzza majd a fiatalokat. De nézzük tovább, mert még ez a legenyhébb...

A maximális heti óraszámuk 24 órára csökken. - Kezdjük ott, hogy Fletóék emelték 20-ról 22-re, Orbánék meg amúgy ezt kitolták  22-26-ra, tehát bármikor plusz pénz nélkül lehet 26 megtartandó órája a tanárnak. Most ez lesz 24, ami nem a maximum, hanem a MINIMUM. A különbség az, hogy eddig 26 felett fizettek túlórát - ha egész tanévben csináltad, eseti helyettesítést nem - most 24 felett fognak, hurrá! Ja de a minimum is 24, tehát míg eddig 22 órával már volt teljes tanári státuszod, most csak 24-től lesz...Sejteni lehetett, hogy a tanárhiányt így enyhítik, ez ugyanis közel 10%-os óraszám emelés, ami 5-10%-nyivel kevesebb tanárt igényel. Már az egészségügynél sem működött, ott is minőségromlás lett belőle, hát hajrá... (most abba a banális hülyeségbe nem mennék bele jobban, miszerint sok agyhalott szerint 22-26 óra megtartása heti 22-26 óra munkaidőt jelent...nekem 24 órányi munka általában 32 órányi bent töltött munkaidőt jelent és 8 óra fix home office-t...)

Az adminisztratív terheik csökkennek - Nem. Erre nem is tudok mást írni, szó sincs róla, semmi reform nincsen, pedig pár apróság lehetne, mint a törzslapok nyomtatása kézzel írás helyett, az e-napló azon része, ami nem a tanóráról szól lehetne egyszerűbb és sokszorosítható, tehát sablonok alapján lehetne kitölteni...de mindegy. Ez az a bullshit, amit a kutya sem ellenőriz le a rajongótáborból.

Az átlagbérük 2025-re elérheti a (bruttó) 800 ezer forintot. - Az a vicc, hogy a jól olvasó látja, még ez a legtisztább mondat: ELÉRHETI - ez a kulcsszó. Nem el fogja érni, hanem lehetséges. Talán. Ha Brüsszel...

Na de, ne legyünk igazságtalanok, mi az ami biztos jövőre: Pedagógus 1. kategória: bruttó 410 ezer (nettó 270) , Pedagógus 2. kategória (aki egy évet rászán, hogy egy rakás óravázlatot összeír, meg fotózza a termet és ettől hűűűű de jó tanár lesz) - bruttó 430 ezer (nettó 285). Ez a pedagógusok 80%-át jelenti, van egy maroknyi ped3/mestertanár, és a pezlyakezdők. Ez 2024, ebből nem lesz bruttó 800, ez januártól bő 15%-os emelést jelent átlagban a jelenlegi bruttó 350-370-hez képest. A semminél több, de aki szerint a nettó 270 és 285-től induló 2024-es tanári fizuk tapsot érdemelnek, az inkább mossa meg az arcát, józanodjon ki és gondolkozzon el egy picit.

Bár hivatalosan a csapat neve Klaksvíkar Ítróttarfelag. Igen, puskáztam, a csapatnév a címben olyan, hogy kétszer futottam neki. Hírből már hallottam feröeri focicsapatokról, igaz kapásból csak a B36 Tórshavn (igen, Tórshavn a főváros) csapatát tudtam volna rávágni, bár maradandót ők sem sűrűn alkottak. Na a Klaksvík ma igen és ez a mi Fradinknak hála. A tavalyi EL csoportkör és 16 közé jutás után ez egy kijózanító pofon. Elvileg a Klaksvík már profinak mondható, bár a játékosok fizujáról nem találtam információt, de lehet, hogy elég mellette félállásban dolgozniuk, ég tudja... 

Szóval kellett ez sajnos. Miért? Mert néhány siker ellenére a rendszer idehaza még mindig pocsék és tarthatatlan. A tao, akárhogy nézem, közpénz. Persze jó dolog kultúrára és sportra is fordítani, igen, de egyrészt a tao elsősorban mutyizásra jó, az adózó, támogató cserébe általában kér, elvár, kap valamit. Elképesztő miket amúgy.

Másrészt nincs elvárás. A hazai ifinevelés még mindig botrányosan gyenge. Továbbra is marad a legtöbb helyen az ismerősök, haverok fiacskáinak előtérbe helyezése, tehát tehetségkutatás alig van. Van persze, akad 1-2 szakember, aki lelkiismeretes, igyekszik kiemelni tehetségeket. Majd a fiatal eléri a 16-18 éves kort és csak nem jön az első csapat, de még a fiókcsapat is csak ritkán másod- vagy harmadosztályban. Pedig a legtöbb jól működő ligában így megy. A fiatal a Real, Barcelona vagy más erős csapat B csapatában kap helyet 17-19 éves korában és pl. a spanyol másod- vagy harmadosztályban vitézkedik, majd tapasztaltabban lehetőséget kap a nagycsapatban. Vagy ha nem fér be, eladják....20 évesen, x millió euróért. Igen, mert ez így üzlet is és fenntartható is.

Szóval ez egyelőre egy pénznyelő, a közpénzé. Toldozzák, foldozzák, mint a milliárdosok összevásárolt csapatait Bulgáriában, Moldáviában vagy Azerbajdzsánban. Néha jön egy siker, amikor 3 brazil, 4 afrikai és 2 balkáni szegény srác összehoz a csapatban valamit, mellettük meg 1-2 dísznek ott tartott kötelező hazai marad mutatóban. Szomorú, hogy ezt az utat választották idehaza és nem a horvát vagy cseh vagy lengyel útat, ami amúgy több sikerrel és sok éve jól működik.

Idén is lezajlott, most is volt ellentüntető, nagyjából 20-30 emberféle három helyen szétszórva. Pár nézelődő ember az ablakból, akik hol integettek, hol csodálkoztak, fejüket csóválták. 

Ami pozitív: a legtöbb budapesti, sőt magyar állampolgár nem bántaná a melegeket, elfogadó, megértő, kezdik felfogni, hogy ez nem egy új találmány. 

Ami negatív: a meleg és az lmbtqi többi tagja is akkor zavarja őket, ha látja rajtuk, hogy melegek, mások. Még mindig maradt a XX. század szürkeség iránti igénye, hogy ne tűnjön ki senki, legyen mindenki átlagos. Aki nagyon kirí, arra már köpnek, aki picit, arra csak a szájukat húzzák. 

Azért idővel minden kopni fog szépen és a társadalmunk sem marad mindig ilyen savanyú uborka.

23 éves voltam, igen, nem tegnap volt. A suli minden volt csak nem álommeló, káoszos, a gyerekek között sok volt égedelem, a tanárok szenvedtek, többen sokat ittak is, szóval nem tűnt rózsásnak a látvány.

Már diplomás voltam, de hospitáltam ezerrel, bele is fért, rám is fért. A kolléganőt Zsuzsának hívták. Min. 20 évvel előttem járt, amolyan anyakorosztály volt a szememben. A legnehezebb osztályokat kapta, értsd olyat, ahol volt bőven cigány szrmazású kisgyerek. Élénkek voltak ők is, a magyarok is, de amikor bejött és meglátták, odaszaladtak hozzá az első padhoz a felsősök. Váltott velük pár szót, kérdezgette őket, pár percig. Utána leült, őt is kérdezték, örültek neki, beszélgettek. 5 perc ment el, néha 5-10. Utána beindult a tanulás, lelkesen. Na persze nem mindenki részéről, néhány lány már 12-13 évesen az anyaságra készült és valóban, a 6-7. osztályt már nem mindenki végezte el, csak magántanulóként, náluk szokás volt ekkortól belevágni a szexbe, el is voltak jegyezve, stb. De a többség tanult, aktív volt és lelkes. A nevet nem írtam át, megérdemli, hogy legalább keresztnévvel itt álljon.

Korábban más, jó mintát a gimis szaktanárom adott. Ő is lelkes volt, tudta, hogy tartsa meg a figyelmet, hogy érjen el lelkesedést. Nem feltétlen rajongtunk érte, haverom "sznobnak" nevezte és igaza volt, de nem érdekelt. Az sem, hogy politikailag másképp gondolkodik. Ő is, mint majd pályakezdő koromban Zsuzsa megmutatta az utat és követtem.

Pályakezdőként a többi tanár nem ezt az utat mutatta. Egy férfikolléga próbált a lelkemre beszélni. Csak a fegyelem használ, szigorú szabályok, feszes, katonás fegyelem. Láttam a gyerekek arcát, tartottak tőle és ő ezt akarta. Nem, nem volt idős, egy fiatal apuka volt a 3. X-ben. Persze, mondhatnám, hogy igaza volt valahol, kellenek szabályok. Van fölérendeltség? Bizonyos fokig van. Tartani kell tőled a gyereknek? Nem. Nem fogadtam meg a tanácsát, Nem is lehet, nem is szabad megragadni ebben. Hallottam, hogy hogy beszél a diákokkal óra elején. Pár hét múlva az igazgató ordenáré stílusban szinte kiabált - nem velük, nem velem - a tanáriban. Olyanokat mondott, amik felháborítóak voltak és igazgatóhoz méltatlanok. Igen, első bejegyzéseimben is felidéztem a fogadó szavait. A harmincas fiatal apuka-kolléga felháborodott. Amikor ő került szembe a fölérendelt személlyel, akkor már nem tetszett neki az egész tekintélyalapú rendszer. Nem tetszett neki ahogy a felettese beszél, hogy neki tartania kell tőle. Szerencséje volt, az volt az igazgató utolsó éve ott.

Két fura év után, amiben megláttam, hogy Magyarországon az alternatívnak nevezett oktatás csak látszat, tisztelet a kevés kivételnek, visszatértem az államiba és ugyanazt láttam középiskolában is. Ott még annyi támogatás, tanács, segítség sem volt, mint kezdőként. Ott legalább 2-3 kolléga igyekezett tanácsokat adni, mintát adni. Itt a többség kimutatta, hogy nem örül sem nekem, sem annak, amit képviselek. Nem lett igazuk, a gyerekek nem nőttek a fejemre sem itt, sem később. Partnerként beszéltem velük, ez a korosztály az, aminek meg kell tanulnia érvelni, magát is megvédenie. Amikor volt konfliktusom, kezeltük. Ezek a megbeszélések is mintát próbáltak adni, hogy igen, ha gáz van, ezt kell lépned. Egy év után váltottam és egy olyan közegbe kerültem, ahol már nem is volt igényem a támogatásra, mert érthetőek voltak az elvárások és kaptam autonómiát. Pedig nem voltam és nem is vagyok nagy reformer. Ha már a 90-es és 2000-es évek elején is voltak, akik tudták a helyes irányt, akik emberi módon bántak a tanulókkal, akkor ez nem reform. Csak amolyan aranyszabály Krisztusi, tudod, amit nem kívánsz, hogy veled tegyenek, te se tedd másokkal. Kivonatosan, na. Elteltek évek...sok. Még mindig nem értik páran, hogy milyen rossz a tanulóknak a kollektív büntetés, hogy ha mi a tanáriban nem szeretjük, ha egy igazgató úgy torkol le, hogy meg sem hallgat, akkor milyen rossz az, ha mi is így megyünk be az osztályterembe és csináljuk ugyanezt. Még mindig nem látja át mindenki, hogy egy vidámabb, pozitív hangulatú óra mennyivel produktívabb, mint egy nyomasztó, feszes 45 perc. És ez nem arról szól, hogy az ember nem állít fel szabályokat, mert de igen. És akár büntet is, igen. Visszaélnek a szabályokkal gyerekek? Persze. Néhány azért, mert alamuszi már tizenévesen is, vagy mert erre nevelték. Más meg azért, mert brahiból próbál szabályokat szegni, határokat feszegetni.

Persze a világ nem állt meg, lassan, de változik, de a régi, letorkolós, empátia nélküli kollégák még mindig tartják magukat. És igen, valahogy ők azok, akik - akár ellenzékiek, akár kormánypártiak - de biztosan a pályán maradnak. Nyugdíjig. Mert élvezik, hogy van olyan helyzet, ahol nem őket torkolják le, ahol nem csak felettük uralkodik egy igazgató. Hanem ahol ők lehetnek ebben a szerepben. Sajnos ez a szemléletmód nagyon rossz munkakörnyezetet teremt az egész országban, mert a fiatalok egy része ezt viszi tovább. Vagy nem. Mi sem vittük tovább.

Őszintén szólva, nem tudtam, mikor fogok ide ismét írni. Ahogy teltek a hetek tavasszal és közeledett az április, úgy láttam, hogy a tanárok kezében nem maradt eszköz. A sztrájkot elengedtük, vártuk a végkifejletet, ami meg is jött, a tiltakozások ellenére a törvényt megszavazták. Természetesen. A kollégáim pedig tavasszal már kezdtek elszállingózni a pályáról. A fiatalok természetesen, azaz huszonévesek és harmincasok. Igen, az a kevés is. Ez azt jelenti, hogy szeptemberre a tanárok átlagéletkora már nem 50 körül lesz, hanem felette. Huszonévesek alig, főleg az adókedvezmény miatt egyetemistaként dolgozó 23-24 évesek lesznek a pályán és egy kevés harmincas, arányuk együtt kb. 10%, a harmincas éveiknek is inkább a végén járókról beszélünk. 30-40% negyvenes. A másik 50% 50-es vagy 60-as.

Én még a pályán vagyok, figyelek állandóan, nézem, kiugorjak-e és mit csináljak. Mehetnék kolléga után, jól fizető munkahely vár, kényelmes. Nem szívesen váltok és azt a munkát, bár egyszerű, de nem szívesen csinálnám, nem vonz. Meglátjuk még. Nem szívesen írok alá semmit, de magamnak egy évet adtam, hogy találjam ki, mi legyen. Ha jövő év májusában beadom a felmondást, akkor annyi. A kormány megoldja, igaz? Ezt mondogatták a Kádár-korban is, majd a Jani megoldja. 1956 előtt és után élelmiszerbehozatalra szorultunk...majd a Jani megoldja...lettek persze háztájiak, ezt még úgy ahogy megoldották. Jött az olajválság, majd a Jani megoldja...meg...államadóssággal...jött a 80-as évek, erősödött az igény a magánvállalkozásokra, meg úgy általában is nőtt a szabadságvágy, majd a Jani megoldja...Jani közben meghalt és csak a káosz érkezett a 80-as évekre, ami törvényszerű. Szóval ennyit erről. Nem csak az elnöknek, miniszterelnöknek sem lenne szabad két ciklusnál többet engedni.

Néhány napja kikerült a Belügyminisztérium honlapjára egy jópofa rövidítés, ami a köznevelési feladatokat ellátó személyek, azaz pedagógusokhoz kapcsolódó törvénynek módosítása és még van 4 nap arra, hogy véleményezzük. Az más kérdés, hogy nem 100 ezer véleményt várnak és nem is lenne szerencsés ennyit írni, így készülünk egy közössel, az a kevés tanár, aki pedig szerelmes Orbán Viktorba és a Fideszbe, majd ír 1-2 lelkes szót, tapsol hozzá, mint illett volna május 1-én annakidején és a Párt elégedett lesz.

Picit ránéznék pár pontjára, csak úgy kivonatosan, röviden:

1. Eddig a pedagógiai programot a nevelőtestület fogadta el, mostantól csak véleményezi - Lényegében annyi, hogy az iskola pedagógiai programjáról a vezetőség, illetve inkább a fenntartó fog dönteni. 

2. Az igazgató a fenntartó jóváhagyásával meghosszabíthatja a tanévet - Két dolog tartja pályán a pedagógust. Nekünk több az éves szabadságunk, 20 nappal. Ez tény, sosem tagadtuk. Mondjuk ha ezt a + 20 napot végigdolgoznám, akkor sem lennék sokkal beljebb anyagilag, de mindegy. A másik dolog, hogy szeretjük a melónkat, de ez nem ide tartozik. Eddig családbarát munka volt tanárnak lenni, úgy ahogy, és nagyon sok anyuka végezte szívesen. Ugyan kivehető szabadság nem nagyon volt, de amikor a gyerkőcök otthon voltak, szünetben, annak nagy részét (nem, nem az egészet) a tanár is otthon tölthette. Na ennek vége.

3. Nincs kötelező továbbképzés. - Eddig a szintlépés x  idő után elvárt volt. Mondjuk az 1. fokozatban (Ped.1) az ember elég vacakul keresett, azért a 100 oldalnyi kamuszöveg, kamu képanyag, lefotózott termek, óravázlatok és hasonlók nem igazán voltak alkalmasak bármi olyasmire, hogy az embert minősítsék, jobb tanár meg végképp nem az lett, aki Ped2-be vagy Ped3-ba lépett. Csak épp rászánt pár hónapot az életéből, hogy portfóliót töltögessen fel...

4. Az intézményvezető nem gyakorol munkáltatói jogokat - Ezek után az igazgatók bábok lesznek, ha még a tanárok felvételét, elbocsátását sem intézhetik...Mindent a fenntartóknak? Az aztán professzionális lesz...

5. Ha túl sok a sztrájkoló, engedetlekedő, a diákokat átirányíthatják más iskolába - Mert mintha minden álmunk a sztrájk lenne. Mondjuk ilyen törvénytervezet és hasonlók után, ha az EU bármilyen forrást a magyar kormány számára elérhetővé tesz, az elég durva lesz. Mert ez minden, csak nem a munkavállalói jogok tiszteletben tartása. Na nem mintha Pintér úrtól mást várna az ember.

6.  Tanítási év közben is át lehet alakítani bármit, iskolát bezárni, indítani, tanulócsoportokat átszervezni - A rugalmasság normális esetben jól hangzana, tetszene is, mert a rugalmasság egy megreformált oktatás egyik alapköve lenne, de itt normális esetről szó sincs. Ehhez ugyanis a rendszer, a tantárgyfelosztási mizériák és az osztályok beosztása, rendezése is teljes átalakítást igényelne. Erről természetesen nincs szó, így ezen pont alapján az ad hoc alakítgatás 100%-ra totális káoszt és a tanulók jogainak totális csorbítását jelentené.

7. A napi munkaidő maximum 12 óra, hetente maximum 48 óra - Bruttó 500-as kezdő tanári fizuval még talán reális is lenne, ugyanakkor elfelejtjük, hogy a pedagógusok 40%-a kisgyermekes vagy nagyobb gyermekes anyuka, tehát a pedagógus társadalom nem arra állt rá, hogy akár napi 12 órával lehessen szivatni. Na nem tanórával, hanem mindenféle elkerülhető hülyeséggel, amire ráfogák, hogy munka.

8. A pedagógus munkája technikai eszközökkel megfigyelhető - Na ez fogós. Fix, hogy a kollégák nagy része erre akad majd ki a legjobban, pedig még ez azon kevesek egyike, amiben lehetne ráció. Ugyanakkor így magában teli van visszaélési lehetőségekkel, szóval nem igazán látom át, hogy mitől lehet ez jó a végén. Szerintem is kellene némi kontroll, de nem mindegy, hogy kinek mi a megfigyelő álláson az, ami sok. Ha pl. egyik derék kollégám óráin a Fideszt élteti és a programját tolja a gyerekek arcába - valós személy - akkor a visszaélés és etikátlanság felett természetesen szemet hunynak. Nem, ne értsen félre senki, ha a másik oldalon politizálna órán, az sem tetszene nekem. Természetesen az utóbbit már másnap előszednék emiatt. Nekem személy szerint nincs félnivalóm, vállalok mindent, ami órámon elhangzik, de tény, hogy nem lenne élvezetes úgy tanítani, hogy közben tudom, valaki egy monitor mögül majd megnézi az órámat esetleg, ne adj Isten, erre élvez...mindegy is.

9. Havi illetmények: 

Pedagógus I: 410 000-1 065 000 Ft

Pedagógus II: 430 000-1 135 000 Ft

Mesterpedagógus: 520 000-1 365 000 Ft

Kutatótanár: 640 000-1 470 000 Ft

teljesítménytől függően

Itt azért rögtön hozzáteszik, hogy természetesen az alsó határ a fix, a felső határhoz felelős gazdálkodás szükséges, ami amúgy hazánk állami szférájára párdon, de nagyon nem jellemző, így azon kívül, hogy minden fideszes ismerős megkérdi, hogy kapok-e bruttó 1 millát, mert a fentiből ez jön le neki, mi örülhetünk a bruttó 410, 430-as fizuknak. Mesterpedagógust összesen kettőt ismerek, szóval az alsó két kategória felejtős. 

10. A tartós helyettesítés díja a felére csökken. - Na megnézném, hogy az egészségügyben a dokik túlórapénzét egyszer csak a felér csökkentenék, az mit váltana ki. Mivel amúgy is fogyunk, a pótlás nem megy, így tény, hogy a betöltetlen állásokat ahol csak lehet, szétosztják. Informatika, matek, angol, tesi, ezekből a tárgyakból sokan már másfél ember munkáját végezzük évek óta. Ezek után? Jó lenne beinteni erre is.

És teljes egészében az egészre. Kivétel lehetne, a havi illetményeket érintő pont, ha az alsó határát picit feljebb tolnák, a felső határát mutató kamu számokat meg eltüntetnék, de így ez is mehetne le a rötyibe. A többi pont szégyen, a véleményem mindegyik mellett olvasható. Némi emelés és cserébe a jogok nagy mértékű csorbítása, ez a válasz a kéréseinkre. Reform, ami a diákokról szólna, még hírből sem. Én szeretek tanítani, bár agyalok nyilván arról, hogy hova lehetne dobbantani, de eddig még halogattam. Nos, a kormány elég meggyőző, ha arról van szó, hogy elüldözzön sok embert a pályáról. Minden elismerésem. A kérdés, hogy erről hajlandó lesz-e bárki tudomást venni? Majd, de akkor már késő lesz.

Télen valahogy nincs mindig nagy kínálat koncertekben. Akad persze 1-2, de ősszel és tavasszal sokkal jobb a felhozatal. A helyszínváltozásnak személy szerint örültem, a Dürer új helye nem csúnya, de amikor az ember felutazik Budapestre, akkor nagyon kiesik, de szerintem a fővárosiaknak is. Az Akváriummal ilyen szempontból nincs gond. A Cryptodira-ról lemaradtam, picit kihallatszott még, de sajnos az előzenekarok ilyen szempontból pechesek. Becsületből ezekben a pillanatokban pótlom és be kell látnom, nem rossz, sőt! Helyenként nagyon jól szaggatós, progmetálos élmény, de igazán felszabadultan. Ha még visszatérnek, akkor legközelebb már talán nem hagyom ki, de ehhez későbbi kezdésre lesz szükség, mert azért bármennyire imádja is az ember a zenét, mindenről nem lehet lemondani.

A Between the Buried and Me-t nagyon vártam, a Colors II amúgy is olyan album, amit nem nagyon fogok megunni, talán az egyik legjobb volt a 2021-es korongok közül. Ki is tettek magukért, itt talán a helyszín miatt éreztem némi hiányosságot. Egyrészt szépen megtelt, bár nem volt túl nagy terem, a hangosítás meg döcögött inkább, mintsem hasított volna, ahogy azt ilyen együtteseknél várná az ember.

A gitárjáték előtt le a kalappal, prog metál bandáknál mindig őket tudom a leginkább tisztelni, utánuk a dobosokat, énekeseket, bár az egész együtt az igazi. Talán egyetlen dolog motoszkált még bennem, mintha ez énekes Tommy picit fáradt lett volna, ami turnén nem csoda, de helyenként a lendületes billentyűzéssel kombinált éneklésén vagy a mozgásán láttam hasonlót. Vagy szándékos volt és szimplán zsenik, mindegy is.

Haken. Aki ismer, tudja, hogy a két banda közül a BTBAM állhatna hozzám közelebb, kellőképp őrültek ugye, a zúzás és a líraiság egyvelegét szinte tökélyre hozzák, de bevallom, nagyon kiváncsi voltam a Hakenre is. Egyrészt őrültségben partiban vannak, a zúzás miatt sem kell aggódni, szaggattak a riffek náluk is, a dobosra kevésbé koncentráltam valamiért, meg úgy általában is, de tudom, hogy prog metál bandáknál ők viszik a hátukon a többieket. A szintist szemmel tartottam és nem csalódtam, vagány effektek bújtak elő, amikhez kell nem kevés spiritusz. Ross pedig nem tűnt fáradtnak picit sem. Ezzel nem a BTBAM felé akarok kritikával élni, inkább a Hakent dicsérném. Én zenészként elsősorban a zenére figyelek, de a koncert számomra is show és kész. Ebben pedig nagyot mentek a srácok, még a számomra picit lágy, már-már pop-osan hangzó kevés szám ellenére is.

Az Amorphis után ez a koncert is belémég és velem marad egy életre, nem is kérdés.

I'm not the writer
It's you
For I'm drenched in error and silhouettes
We've been on this same page before
Together
Forever
Together as one

Donyeck városát Ukrajnában a legtöbben ismerjük, ha máshonnan nem, háborús hírekből, a szakadárok évek óta tartó harcától a mostani állapotokig. Ha azonban a városra azt mondanám, hogy Hughesovka vagy hasonlóképp ejtve, de Yuzivka névvel illetve, akkor furcsán nézne mindenki, hogy ez meg honnan jött. 

Nos, azért mert 1869 előtt egy Aleksandrovska nevű falun és néhány bányán kívül semmi nem volt itt, város legalábbis semmiképp. Viszont ahogy nálunk is ekkoriban gyakran előfordult, a segítség nyugatról érkezett (igen, persze már akkor is döglődött és dekadens volt vagy mi...). Nálunk Ganz, Eiffel, Clarkék és hasonlóak építettek, szépítettek, addig Donyeck megalapítása egy John Hughes nevű velszi mérnök és üzletemberhez köthető. Ekkortájt brit vállalatok szépen fektettek be Oroszországban is, cserébe a gazdaság fellendült, az infrastruktúra fejlődött, mert hát volt honnan felfejlődnie...

A városka néhány évtized alatt 50 ezresre duzzadt és a XX. századra a térség, majd Európa egyik nehézipari központja lett a szénnek és vasnak hála. Hughes lánya Annie Gwen Jones egy bizonyos Major Edgar Jones nevű szintén welszi iskolaigazgatóhoz ment férjhez és 1905-ben megszületett Gareth Jones nevű gyermekük, akiről ejtenék néhány szót.

1930-ban járunk, amikor a fiatal friss diplomás Gareth egy rövid ideig tanított is, majd inkább az újságírás felé fordult, pechére és a mi szerencsénkre, érdekelte ugyanis a közélet. Bár a Trinity College felé tartott Cambridgbe, ahova jó állás várta, megjelent egy bizonyos (szintén velszi) Lloyd George nevű képviselőnél. Igen, a korábbi miniszterelnökről van szó, bár ekkor már nem volt különösebb befolyása a parlamentben, a liberális párt is visszaesett harmadik erővé. Gareth Jones rábólintott a lehetőségre és elfogadta a külügyi tanácsadói állást a képviselőnél, ezzel pedig elkezdte kiépíteni remek külhoni kapcsolatait, ami rövid pályája zenitjéhez vezetett.

Három éven keresztül utazásai, erősödő amerikai kapcsolatai során egyre komolyabb feladatokat vállalt, bár igazából már arra készült, hogy elhagyja pozícióját Lloyd George mellett és önállóbban, újságíróként dolgozhasson, mivel 1933-ban a válság vége felé más-más feszültségek osztották meg Európát és a világot, ő pedig még tisztábban szeretett volna látni. 33 januárjában érkezett Berlinbe néhány héttel a Reichstag felgyújtása előtt. Már csak pár nap volt hátra az említett tűzesetig, amikor is Gareth barátunk első külföldi újságíróként meghívást kapott a náci párt vezetésétől, hogy kísérje el Hitlert belföldi politikai útjaira, amit a "Richthofen" nevű (1. világháború kiváló pilótája volt) gépén tett meg. Jones már korábban is sokat foglalkozott a nácik megerősödésével, egyik korábbi cikkében leendő diktátorként látva Hitlert, ami mutatta váteszi képességeit. Hitlerrel való megismerkedése után a Szovjetunió felé fordult és márciusban már Moszkvába tartott, ami nem meglepő annak a fényében, hogy a Szovjetunió volt cikkeinek másik fő témája. Hírek már szivárogtak ki éhínségről, ezért a célja az volt, hogy feltárja a teljes helyzetet. Igen, ahogy én sem, ő sem szívelte egyik diktatúrát sem. 

Március 3-án indult és 6-án érkezett meg Moszkvába különleges vízummal és konkrét, ám elég veszélyes tervekkel. Ekkor még hivatalosan a hónap végéig Lloyd George alkalmazásában állt és a szovjet vezetés számára is fontos volt a fiatal újságíró megnyerése, hogy valahogy elhitessék Lloyd George-dzsal és a "nyugattal", hogy náluk minden a legnagyobb rendben van. A szovjetek nem először próbálkoztak ilyen módszerekkel, prominens nyugati kommunista művészeket, pl. George Bernard Shaw-t hívtak meg, hogy előre előkészített túrákkal, találkozókkal mutassák be országukat. Gareth Jones úgy tervezte, hogy rögtön elhagyja Moszkvát és Kharkivba utazik. Normális esetben ez lehetetlen lett volna, de a vízuma lehetővé tett több mozgást, mint ami az átlag halandónak járt volna a Szovjetunióban, s hogy a hatóságok megnyugodjanak, azt a mesét találta ki, hogy a kharkivi német konzulhoz megy találkozóra. Meg persze szentül állította, hogy a traktor múzeumot is meglátogatja majd, naná...

A vonatút előtt becsomagolt magának élelmiszert rendesen, számítva rá, hogy nem jut majd sokhoz, végül Kharkiv előtt leszállt a vonatról és kereket oldott, hogy megnézze, mi a helyzet a falvakban és kisvárosokban. Március 10-én indult és nagyjából egy hétig bolyongott szabadon, anélkül, hogy piszkálták volna, hiszen tudták, Kharkiv után vissza kell mennie Moszkvába, és beszámolót is vártak tőle. Ekkor már betörték az ukrán parasztokat, a kollektiviálás megtörtént az előző években, aminek következtében a termelés visszaesett és Sztálin úgy látta jobbnak, ha az élelmet elviszi más rászoruló országrészekbe, városokba pl. lényegében éhhalálra kényszerítve az ukránokat. Jones-t így is megdöbbentette, amit látott. Az utcákon, falvak környékén elgyengültségtől összeesett haldoklók és halottak mindenhol, mindenki élelmet keres, koldul. Vonaton esett meg vele, hogy egy buzgó kommunista szentül tagadta, hogy éhezés lenne az országban, mire Jones kivett egy kenyérdarabkát a szájából és kidobta. A vonaton a közelben ülő parasztember odarontott, kikapta a kidobott csócsált kenyér darabkát és a szájába tömte. Amikor Jones narancshéjat is kidobott, szerencsétlen ember azt is befalta, mire az elkötelezett kommunista utas inkább elhallgatott. Jones megfogadta azt a tanácsot is, hogy éjjel ne mászkáljon, mert akkor elég sok elkeseredett ember lehet az utakon és sötétben könnyen eltűnhetett volna a velszi újságíró, bár kétségtelen, hogy teste sok ideig táplált volna egy családot. Így viszont maradt az állatok híján rajtuk maradt táp...

Jones végül elment Kharkivba, megejtette a találkozót, még a nyavalyás traktorgyárat is megnézte, hogy írhasson róla, így megvolt az alibi, amit 19-én Moszkvában már meg is mutathatott. Természetesen a részletesebb úti beszámolóját nem mutatta meg. 

Ha azt gondolnánk, hogy a világban tárt karokkal várták és azonnal mindenhol megjelent a cikke, akkor tévedünk. A legtöbb újság vezetője képtelenségnek tartotta a milliónyi áldozattal járó éhínséget, sokan a helyi kommunistákkal nem akartak újat húzni, mások lényegében NKVD ügynökök befolyása alatt álltak. A brit Financial News-ban megjelentek írásai, így apránként a világ tudomást szerzett a borzalmakról, annak okairól, elsősorban a kollektivizálásról és a kuláktalanításról. Végül már a The New York Times sem állt ellen és válaszcikket írhatott a korábbi vádakra. Szükség volt rá, mivel sokan, akik a kapitalizmusban látták az elszegényedés fő okát, úgy gondolták, hogy a kommunizmus lehet a jó irány. Csendben megjegyzem, hogy értelmiségiek mint George Orwell már ekkor sem rajongott a  Szovjetunióért, ennek a hamarosan megjelenő Wigani móló című könyvében hangot is adott. 

A következő évben Jones figyelme a Távol-Keletre szegeződött és egy német újságíró társával, már szabadúszóként Mandzsúriába tette át székhelyét, ahol a japánok által megszállt területeken készített interjúkat. Sajnos nem járt sikerrel, mivel ismeretlenek foglyul ejtették őt és Herbert Müllert is, komoly váltságdíjat követelve. Müllert néhány nap múlva szabadon engedték, hogy a váltságdíj átvételét megkönnyítsék, napokig ígérgették Jones elengedését is, azonban ez nem történt meg. Egy nappal a 30. születésnapja előtt agyonlőtték. Mivel a váltságdíj átadásra került, a banditák kiléte nem volt ismert, Müller sem tudta volna beazonosítani őket, de nem is számított igazán, így a gyilkosságnak nem volt értelme. Azaz nem lett volna, ha sima emberrablásról beszéltünk volna. Csakhogy az emberrablók tudták, kit fogtak. A kivégzés módja és az ahogy akkor Kínában állt a helyzet, elég egyértelmű, hogy az NKVD tisztjei tették a dolgukat és álltak bosszút a kiszivárogtatásért. Természetesen kommunista oldalon ezt kapitalista hazugságnak mondták, de azóta lepergett pár évtized és szerencsére a világ megtanulta, mennyit ér az orosz vagy a szovjet, netán a kínai vezetés szava. 

A fiatal újságíró emlékét tábla őrzi, Walesben, naplója eredeti formában megtekinthető Cambridge-ben. 

Források:

- Mark Brown: 1930s Journalist Gareth Jones to have story retold

- http://garethjones.org

- Rivka Otten: Gareth Jones: Reviled and Forgotten - How Different Interests Shaped the Perception of the Ukrainan Famine of 1932-1933 in the West

2010 előtt az MSZP-s kormányok szentül hirdették már talán Bokros Lajos óta, hogy az ország versenyképességének záloga az olcsó munkaerő, ami bevonzza a befektetőket. 2010 után Varga Mihály hirdette, hogy a Fidesz ebben nem hisz és az olcsó munkaerő ideje lejárt, majd Morgan Freeman hangják hozzátehetnénk, hogy de nem járt le. A Fidesz politikája lényegében folytatta az elődökét és maradt az olcsó munkaerő, még ha néha a látszatra adva ők is emelgettek a minimálbéren. Természetesen nem a minimálbér felfelé tologatása a megoldás, a lényeg a jól képzett munkaerő lenne, minél kevesebb betanításra váró emberrel. Más kérdés, hogy ehhez már rég ki kellett volna építeni egy jól összerakott felnőttképzési rendszert, amit amúgy ígértek, piaci alapút, jól megfizetett képzésben részt vevő és abban így érdekelt emberekkel. Ezen kívül egy megreformált közoktatási rendszer sem ártott volna, hogy a felnövő generációkra jól lehessen alapozni. Szükség lett volna alternatív oktatási módszerekre is ott ahol a gyermekek elhanyagoltak, szüleik alkoholisták, drogfüggők, munkanélküliek, hátrányos helyzetűek és így talpra állíthattak volna sok százezer embert. Nem tették, hozzá sem nyúltak a közoktatáshoz. A felnőttképzés egy vicc volt és most is az. Az okj ugyanúgy okj maradt, csak rányomják épp a szakgimnáziumokra és technikumokra, hurrá. Két évnyi képzés, telitömve tárgyakkal, amiket simán el lehetne hagyni, a gyakran 2 éves képzést pedig le kellene rövidíteni 1-re vagy félévre. Ha bárki úgy gondolja, hogy ez pusztán gyávaság a részükről, az téved. 12 év és kétharmados hatalom nem fél az oktatástól, ez most is látszik. Egyszerűen rájött, hogy a rohadás az érdeke. Még a sztrájk is egy picit. Minél nagyobb a lemorzsolódás, annál kevesebb fiatalnak lesz érettségije, szakmája. Természetesen, ha a kemény és rosszul fizetett munkához így sem fűlene a foguk, az sem gond, a migránsokat már a kormányzat is beszállítja, több tízezren dolgoznak a gyárakban, amiknek tényleg érdekük, hogy akár MSZP-s vagy mai nevén DK-s, akár Fideszes kormány is legyen hatalmon, a helyzet ne változzon. Ne legyünk Észtország, ahol már évek óta elképesztő az előrelépés a képzettség területén, vagy akár Lengyelországban és persze Csehországban is. 

A reform dolgával persze egy ehhez jól hozzáálló kormánynak is nehéz dolga lenne, mert tény, hogy a pedagógus kollégáim jelentős része hallani sem akar semmi ilyesmiről. Számára a reform azt jelentené, hogy máshogy kell tanítani. Mivel a pedagógusok átlagéletkora valahol 49-50 körül járhat, így ez azt jelenti, hogy a többség, aki 50 felett jár és minimum 25 éve tanít, nem szívesen áll át másra. Szóval ehhez jócskán kellene felvezetés, rábeszélés és türelem is. Ami azonban azért is kellene, mert a kezdő tanárok számára az alacsony fizetés csak az egyik távol tartó baj, a másik a közoktatás elavultsága. Amikor a 25 éves tanár kikerül az egyetemről korszerű tudással, remek módszertani felkészítéssel, amivel a legjobb órákat tarthatná, rájön, hogy ezekből szinte semmit sem tud megvalósítani, ha csak nem egy nagyon bevállalós, nagyon felvilágosult és komoly autonómiával bíró suliba nem kerül. Mindenesetre nem lehetetlen vállalkozás, csak okosan kell belevágni, nem csak úgy hozzávágni a pedagógus társadalomhoz az új "reform" rendeleteket, ahogy azt tették Magyar Bálinték annakidején.

Visszatérve az olcsó munkaerőre, a kormány nem igazán vonzza be a megfelelő befektetőket. A német és távol keleti gyárak ugyanis nagyon drágák. Igen, nekünk, mert ezek sokmilliárd forintnyi támogatást kapnak és adókedvezményt is, majd vagy helyben keresnek dolgozókat bruttó 300 ezerért vagy fizetnek, hogy picit olcsóbban odavarázsolják a vendégmunkásokat. Eközben az átlag állampolgár, akinek jelentős része Fidesz szavazó, úgy gondolja, hogy minden maradt a régiben, mint 89 előtt. Az egészségügy ingyenes, az oktatás is, a közbiztonság is és a tűzoltó is ingyen érkezik. Természetesen adót sem akar sokat fizetni, mert miért is? Amikor meg nincs sem elég rendőr, sem tűzoltó, sem tanár, sem ápoló vagy egészségügyi szakdolgozó, akkor csodálkozik, hogy miért nem vállalják éhbérért a munkát. A versenyszféra pedig rozsdásodik szintén a középszerűségben, pedig ha megjelennének a komolyabb vállalatok, akiknek jobban képzett munkaerő kellene és a gagyitól elvándorolhatna az addig kihasznált munkaerő, akkor már ott sem lenne ok a panaszra és a versenyszféra fenn tudná tartani a jobban fizetett közszférát.

Több mint egy év telt el és mivel egy kolléga ma rákérdezett, így élesítem a bejegyzést, 2021 helyett 2023-ban:

Ez a poszt sokáig nem lesz élesítve, kegyeleti okból elsősorban és amiatt, hogy ne legyen ebből személyes vitám és be se azonosítsanak. 

Hétfő este óta 6 nap telt el szűken, most vettem rá magam az írásra. Hétfőn este jött egy messenger hívás szülőtől, 8 órakor, de akkor nem tudom felvenni, a gyerekeknek olvasok mesét, amíg igénylik. Később már nyilván nem fogják, ezt az időt nem lehet visszahozni. Úgy voltam vele, hogy a szülőt visszahívom reggel, addig várhat. 1 óra telt el, mire szegény le tudta írni, hogy a lánya meghalt a Széll Kálmán téri metrónál, gázolás...tudtam a gázolásról, olvastam a cikkeket koraeste. Minden kollégával csak arra gondoltunk, hogy reméljük, nem tőlünk valaki. De. Reggel már az egyk barátnője nem jött suliba, nem bírt. A többieknek reggel mondtam el a hírt, egyiket elengedtem, hazakísérték. A többiek közül ki hogy viselte, de még akik nem kedvelték, azokat is megrendítette.

Másnap körbenyomoztam. Az én területem az iskola. Tudtam volna, ha bullying, de ki tudja, jobb biztosra menni. Két éve volt kisebb bullying baj az osztályban és az évfolyamban, lányok között őt érte, fiúk között mást, pillanat alatt elintéztem. Megértették, nem kellett keménykednem, észérvek hatnak a legjobban. Most szeptemberben évfolyamtársakkal volt összezördülés, két ofő intézkedett azonnal, én picit dörögve, de érvekkel. Megértették. A lány kivirultnak tűnt. 3 oszálytársával jó barátságban volt, 1-2 évfolyamtárssal is. Szerelmes volt, párkapcsolatban, helyes sráccal. A srác távol lakott, de ez elvben nem lehet ma már gond, mármint a kapcsolattartás és utazgatás. Látszólag minden oké. A gimi nehéz, igen. Ez baj. Még ha vannak humánusabb tanárai is, mint én voltam, olyanok, akik segítőkészebek, belátással is jobban vannak, jobban kommunikálnak, emberként kezelk a diákokat, szemben velük ott vannak azok, akik gúnyos hangnemet használnak, letörik a lelkesedést és közben hajtogatják, hogy már az ő tanáraik is így csinálták és az is milyen jó volt, 20-30-40 éve. Titokban siratják a körmös megszűnését is, annak meg már van vagy 50 éve is, ha nem több. 

Ez mégsem róluk szól. Nem tudjuk miről. A lány hozott egy döntést. Igen, rosszat. Büntetett vele. Talán a szüleit, talán a tanárait, talán mindkettőt. Talán az önbizalomhiánya is rátett. Talán az is, hogy májusban megküzdött a coviddal és a szövődményével. A covid nem a tüdejére ment, szervet támadott meg, létfontosságút. Megmentették. Nem kicsit lett volna durva hír a hazai járványvédekezésre és egészségügyi helyzetre nézve, ha...de nem. És a rehab is jól ment, felépült, örült, hogy mi is örülünk. 

És a reakciók? Bűntudat, mindenkinél. Mindenki keresi, mit rontott el. Utána a harag. Miért tette ezt velünk? Nem bántanánk, csak a választ várnánk tőle. Nincs válasz. elmúlik a harag és nézünk egymásra. Ki tudja, ki tud segíteni. Egymástól várjuk. Barátoktól, tanároktól, szülőtől. Persze mindenki fél, hogy hátha ő is felelős. És nem mer mondani semmit inkább. Állunk és nézünk egymás lesütött arcába. Annyi minden lehet, még egy rossz társaság is. Megromolhatott kapcsolata is, családdal, szerelemmel, egy baráttal. A suli volt túl nehéz. Vagy mind egyszerre? Biztosra ment. Tudjuk mind, bár hivatalosan baleset lesz. Annak kell lennie. A rendőrök fáradtak, terheltek, alulfizetettek. Látszólag jobb így.. Nincs félnivaló, szégyellni való senkinek sem. Amúgy sem lenne, de jobb ebbe takarózni mindenkinek. Nincsenek kellemetlen kérdések. Pedig...pedig nem hibáztatás, vagy a hibás keresése az ami erről szól. Csak a válaszokról, amik hiányában zaklatott mindenki, aki most kétségbeesett a halála miatt. 

És nem, nem vagyok nyomozó, nem tudok és nem is akarok sebeket feltépni. Talán egyszer megértjük.