Avagy élményeim, puffogásaim története álnevekkel

Tanári dohányzó

Tanári dohányzó

Érettségi utáni zöngék

2022. július 03. - Hagrid

Emlékszem, annakidején matekból közepes voltam. Nem ment rosszul, de jól sem eléggé. A matektanárom gimiben pedig végig 3-t adott. Ez alól kivétel volt egy félév, amikor az idős hölgy külföldön járt és másik tanárt kaptunk, akkor simán hoztam a 4-t. A matek érettségit összecsaptam picit, igyekeztem túl lenni rajta, mivel minden más tárgy fontosabb volt. A 4-es 1 vagy 2 ponton múlt. A megtekintésnél odajött a matek tanár is, mosolyogva mondta, hogy milyen kár azért a pontért, már majdnem meglett a 4-es. Vállat vontam, az egy ilyen világ volt. Még egy tárgyból jártam hasonlóképpen. Nem, nem motivált az, hogy mindig 1-2 ponttal feljebb tették a lécet. Igen, versenyistálló volt és régen. A generációm már nem úgy működött, mint az előzőek. Sokszor a szemünkre hányták ezt, hogy bezzeg az elődeink (mindegy melyik generáció), ők tudták, hogyan kell kitartónak lenni, nem feladni, jó hozzáállásúak voltak. 

Azóta eltelt némi idő és bevallom, soha nem adtam 1 ponttal kevesebbet, ha annyi kellett érettséginél a jobb jegyhez. Mostanra már két kézzel kapkodnak utánam, tapasztalt vagyok, és a diákjaim eredményei magukért beszélnek. Volt diákjaim hazai és külföldi egyetemeken végeztek, remek szakemberekké váltak, van közöttük olyan is, aki tanít. 

Nem a korosztályokat akarom bántani, sem a nyugdíjasba váltott Ratkó (boomer) generációt, a "nagy", X generációt, ami rendszert váltott és a Ratkó gyerekek mellett dominál, sem a lustábbnak kikiáltott Y-t. Még generáción belül is nagy eltérések vannak. Magamra nem úgy néztem, hogy lusta vagy nem elég ambíciózus 1-2 pont miatt, nem. A beintős emberekhez soroltam magam. Akik rájöttek, hogy az élet nem arról szólt, amiről Kádárék és a XX. század papolt. Amikor a kormány próbálha súlykolni a hülyeséget, hogy a kicsiket az lmbtq veszélyezteti, akkor valójában az Y (millenial) generáció és a Z megváltoztatására törekednek. Amikor kérdezik, hogy miért nem vagyok homofób, miért nem vagyok "a normalitás mellett", ami nettó gyűlöletet jelent, akkor az idővel mennek szemben. Szomorúan nézek X és idősebb barátaimra, akik nem gyűlölködnek, akik nem eszik meg a szélsőjobbos propagandát. Ők még csak sejtik, remélik, hogy változóban a világ végre nálunk is. A saját generációjuk többsége viszont nem akar. A kisebbségi komplexusuk miatt le akarnak nézni másokat. Más a hibás, más származású, vallású, szexualitású emberek. És mit látnak? A z generációban a srácokat nem izgatja a toxikus maszkulinitás, ők ha akarnak, vékonyak, érzelmesek, sírnak és kész. Nem dőlnek a kardjukba, ha nem elég izmos a válluk, a lányok nem törekednek a klasszikus női szerep betöltésére. Mernek sportolni, okosak lenni és irányítani. Nem izgatja őket, hogy a mellük mekkora, hogy a ruhájuk nőies-e vagy kényelmes inkább. Amin az Y generáció nehezen ment át, mert állnia kellett a kritikát, a feszültséget, a kényszert, hogy olyanok legyenek, amilyeneknek akarják mások, hogy legyenek. Az Y ezt már nem adja tovább, már sokszor az X sem, tisztelet a kivételeknek. 

Tehát a világ, az oktatás változik. Tanárhiány? Lesz, van. Sorra mondanak fel remek és nem remek kollégáim is, gyermekeim tanárai is. A rendszer tehát össze fog omlani vagy ad hoc megoldásokkal aládúcolják, amitől nem lesz működőképesebb, de a kormány kipipálja, hogy 40 fős osztályokkal, csoportbontások nélkül, egyetemistákkal megtűzdelve menti a menthetőt. Pedig az átalakulás bekövetkezik. Az érem egyik oldala, hogy igen, alacsony a fizetés és ezért nem áll tanárnak sok egyetemista. Mert vannak ám tanárszakon, de vannak, akik befejezni sem akarják és akik befejezik, azok sem mennek a közoktatásba. A másik oldala az éremnek ugyanis a régi rendszer, amiről fent írtam. Mert a tanárképzés során megtanultuk, mi a korszerű oktatás, de 1. néhány fafejű már egyetem alatt lehordja, amit a szakemberek tanítanak nekünk, 2. a rendszer elavult, ebben alkalmazni is nehezebb (nem lehetetlen). Tehát évről évre kimennek azok a pedagógusok, akik nem tudtak vagy inkább nem akartak megújulni. És ez a generáció átadja a helyét és nem, már nem 1 ponton, nem 2 centi izmon, nem a picit drágább ruhán, szexualitáson vagy hasonlón fog múlni az élet. És semmi sem. Jó pihenést kedves diákok és kollégák.

tbzljvy938591.jpg

A háború...

Tudatosan kerültem a témát. Nem, nem azért, mert így a sztrájk és a választás háttérbe került, az természetes, ahogy a fontossága is sokkal nagyobb az előzőeknél. Egyszerűen kényes és rossz és sáros. Ráadásul a magyar társadalmat is csúnyán kettévágta a politikai szerelem mentén. Míg a Mi Hazánk rajongói kivétel nélkül Putyinisták és akkor is őt és az orosz katonákat dicsőítenék, ha épp a tulajdon rokonaikat lőnék agyon, erőszakolnák meg vagy fosztanák ki. Legfeljebb ráfognák az ukránokra, hogy ők voltak orosznak öltözve sőt, maga Soros György is ott állt a tábornoki karban csak álcázva és ilyen hülyeségek. Rajtuk kívül természetesen a Fidesz táborának radikálisabb része, korábbi Jobbikosok is Putyin feltétlen hívei. Mi ennek az oka? 

A 2010-es évek közepén már elég rendesen folyt be a magyar közösségi médiába az orosz propaganda álhírek formájában. Ennek apropója az ukrán polgárháború volt, miután a Donbassnak nevezett szakadár megyék (Donyeck és Luhanszk körül) ki akartak válni az EU-ba igyekvő Ukrajnából. Ekkortájt már sokan beszélni kezdtek arról, hogy kitörőben az orosz-ukrán háború és hurrá (???), mert itt az alkalom visszaszerezni (?) Kárpátalját. Sőt, szóba jött Moldávia kapcsán is egy esetleges orosz-román háború, ami lehetőség Erdély visszaszerzésére. Mert Putyin hálás lesz...mint annakidején Hitler. Persze, ha manapság Putyint Hitlerhez vagy Sztálinhoz hasonlítjuk, akkor rögtön jön a sértődés, de kérem a revízió, az revízió. És kibukott, hogy a társadalomban 1-2 millió szavazó polgár még mindig nem érti, mi a baj a revíziós álmokkal, mert magában ezeket dédelgeti. Nem értik, hogy az elveszített területeken nem csak 100 éve élnek kisebbségben a magyarok, hanem már sok száz éve. Nekik az sem gond, hogy Horvátország már nagyon rég nem része a Magyar Királyságnak, fel sem fogják, hogy de facto birodalmi álmokat kergetnek és mindezt úgy, hogy egy nagy bratyó majd magint nekünk adja a hiénáknak. Kivéve a Vajdaságot persze...mert arról elfelejtkeznek a szentjeink, hogy Szerbiához nyúlni tilos...

Nem megyek bele jobban. Ez a réteg szerelmes lett Putyinba olyan dolgok miatt, amiket soha nem is mondott, nem is is ígért. És most ez a réteg lejáratja Magyarországot...

Férletéve társadalmunk mentális állapotát vethetünk egy pillantást az orosz-ukrán helyzetre. A sok etnikumú Ukrajna helyzete nem volt rózsás 1991-ben. Szétesett a Szovjetunió, majd a FÁK is és már csak a területi kérdések maradtak hátra. Ukrajna megtarthatta az Ukrán SzSzK területét benne a Fekete-tenger szempontjából stratégiai fontosságú Krím-félszigetet, valamint a nyersanyagban és ipari létesítményekben Európa egyik legfontosabb régióját Donyecket és környékét a donyecki medencét. Cserébe? Le kellett szerelnie a nukleáris arzenálját. Mit kapott helyette? Sok millió orosz nemzetiségű embert, akik közül a Putyinisták 2014-ben fegyvert fogtak és kikiáltották Donbasst, ami szembe került az új EU-párti ukrán kormányzattal. Innentől kezdve polgárháború, amiben sok civil is meghalt, emellett persze folyamatosan érkeztek az orosz önkéntesek és a fegyveres támogatás is, így évekig elhúzódtak a harcok. Eredmény? Semmi, Ukrajna egyre nehezebb anyagi helyzetbe került...

Évek alatt még a közvélemény támogatását is elnyerhették volna a szakadárok nem kevés szimpátiát nyerve, de nem így történt Putyinnak hála. Egyrészt szépen partraszállt Krímben évekkel ezelőtt és annektálta azt, természetesen az orosz lakosságra hivatkozva. A kevés ukrán lakos meg menekült, ki merre látott. A tatárok maradtak, akik évszázadok óta Krím lakói és urai, ha ezt nézem, történelmileg övék kellett volna, hogy legyen Krím 1000 éves múltjuk miatt, de ugye a tatárok nem sok embert izgatnak errefelé.

A jelen helyzet nyílt háború tehát és senkinek sem jó. Ukrajnának különösen nem, az emberek menekülnek, a gazdaság romokban, a civil halottak számát még megbecsülni sem merjük, a fosztogatás és megerőszakolás mértékét meg csak sejthetjük. Oroszországnak sem jó, mert a szankciók és a hadikiadások miatt anyagilag a csőd szélén állnak, egy reményük India és Kína gazdasági segítsége, emellett olyan katonai veszteségek érték őket, amiknek anyagi mértékét felbecsülni is nehéz. És persze 10-15 ezer elesett katona, ugyanennyi súlyos sérült és egy társadalom, amiben csökken Putyin népszerűsége a sok magamutogató támogató ellenére is.

És persze rossz az egész világnak, különösen Európának. A békéhez kompromisszum kéne, de túl nagy a sértettség, túl sok a vér ahhoz, hogy elmozdulás lehessen. A kimerülés felgyorsíthatja ezt, de erre kicsi az esély. Az oroszok ukrán civileket hurcoltak el nagy számban, tudják, hogy Donbass a legrosszabbra számíthat, ha lemondanak róluk az ukránok javára. Erre persze kevés az esély, egyelőre épp ott vetették meg a leginkább a lábukat és bár az ukrán NATO csatlakozást még kikövetelhetnék, ez kevés lesz az orosz félnek, az ukránok meg nem bár a NATO-ról lemondanának, Donbassról nem akarnak. Azzal beismernék vereségüket. 

Az egész szomorú konfliktus felveti amúgy a birodalmak létének értelmét, amiről az elején is írtam a revíziós lázálmak kapcsán. Jó az ukránoknak, hogy milliónyi orosz él a területükön? Jó az oroszoknak, hogy a megszállt területeken ukránok lázadnak? Nekünk jó lenne bármilyen revízió?  Milliónyi régi-új etnikummal? Régen sem volt jó, annak vége. Mára az etnikumok helyzetét más megvilágításban kell nézni. Sokáig az internacionalizmus felül akarta írni a nemzetállamokat, de egyre kevésbé látszik ez tarthatónak. Az identitás még mindig felülírja a gazdasági észérveket. Maradna tehát a szövetségek világa, ami talán járhatóbb, a közös érdekek egyeztetése, az identitás megőrzése mellett a béke, az összetartozás erősítése, egymás kultúrájának értékelése és tisztelete. Majd egyszer, ha jól neveljük az utódainkat.

Előre nézve és várakozások

Mint majd mindenki, mellélőtt a tippjével. Az elmúlt napokban kijött elemzések világosak és bár a lakóhelyemre büszke vagyok, itt is az volt a jellemző, mint máshol, a Jobbiknak alig maradt szavazója, egy kisebb részük a Mi Hazánkhoz, nagyobb részük a Fideszhez állt. Bánom? A választás eredményét persze, de jobban örülök annak, hogy átalakul az ellenzék. Az Mszp haldoklik, LMP már szinte csak papíron létezik és úgy fest a Jobbik is. Ezzel a névvel amúgy sem lehetett normális, mérsékelt ellenzéki, jobboldali pártot csinálni. Nem tudom, annakidején mit gondolt Vona Gábor a néppártiasodásról, miután Judapestnek nevezték a fővárost, mindenhol zsidókat láttak, gárdáztak a falvakban és az Iráni Forradalmi Gárdával fenyegetőztek...Jobb így, Jakab Péter meg marad a színészkedésnél. MZP meg talán végre belevág egy komolyabb kommunikációs tréningbe, hogy megfontoltabb interjúalany legyen, de remélhetően alakít talán pártot, ahol kialakul egy európaibb konzervatív tömb. Már csak a DK helyett kéne egy szocdem párt és kész is lenne az ellenzék. A Momentum talán az egyetlen, ami kb. helytállt és jó úton maradt. Emellett megnő majd a szerepe a civil mozgalmaknak és szervezeteknek akár politikailag is. Addig arra kell figyelni, mikor akarja Orbán kivinni Magyarországot az EU-ból, ha igen, akkor a lehető legkeményebben fel kell lépni mindenkinek, igen, az EU-párti fideszes tábornak is, keményebben, mint 2006-ban. Kezdődjön hát az ellenzékváltás, emelje meg mindenki a popsiját, mozgassa meg az agyát és forrasszuk össze a társadalmat, építsük újra azt, amit Az elmúlt évtizedek kormányai kettétörtek.

Rövid távon viszont fantasztikus napok előtt állunk ZENEILEG. A Bloodywood albuma kijött, mindjárt nyakunkon a Rammstein albuma és a Manegarmé is. Nincs is jobb vigasz a kőkemény zenénél.

Ingatag kerületek

Az Azonnalin Hont Andrásék elmélkedtek a holnapi végeredménytől. Eltekintek Hont ámokfutásától Covid kapcsán, inkább nézem a politikáját, amit nehéz hova tenni. Jelen állás szerint a Fidesznek szurkol, de főleg azért, hogy nagyobbat taknyoljon a kormány a következő 4 évben. Nem hülyeség, de szerintem ez óriási kockázat, mármint a következő 4 évre még ezt a vezetést meghagyni, ami már-már nem euroszkeptikus, hanem euroellenes lett.

Az oldalon láttam egy jó kis applikációt is, amin a lehetséges kimenetelt lehet számolgatni, kizárólag a listás szavazatok alapján. Néztem nagy szemekkel, hogy miért jön ki így is úgy is nagy Fidesz győzelem és megnézem a kerületek térképét. Nos Honték úgy gondolják, hogy 17 budapesti és 8 vidéki kerületet nyerhet biztosan az ellenzék, és talán még 3-4 jöhet szóba némi szerencsével. Ilyen a 12. kerület, Érd-Budaörs, Vecsés és Szolnok. A többi kuka, az Fideszes lesz és pont.

Még a legóvatosabb becslések szerint is 25 helyett 28 stabil kerülete van az ellenzéknek, ha idevesszük a 12. kerületit, akkor 29, bár ott is csak a Kutyapárt kapcsán inog picit a helyzet. Itt meg kell jegyeznem, hogy a Kutyapártra szavazó ismerőseim egy kivétellel az Ellenzék jelöltjére fognak szavazni és a Kutyapárt listájára. Szóval a 12. kerület ingása így is erős túlzás. 28 stabil kerület mellett van további 17-18, ahol az ellenzék jelöltje az esélyesebb, de inog a kerület, ilyen az enyém is mellesleg. Ezt Hont és társai természetesen nem nézik, szerintük ugyanis ezek a javarészt vidéki kerületek jobbikos szavazói nagy többségben a Fideszre fognak szavazni. Ezt részben igazolja, részben cáfolja az önkormányzati és Európa Parlamenti választások eredménye. A Jobbik tényleg megfogyatkozott és nem nagy a hajlandóság a szavazásra ott ahol más párt jelöltje indul. Mondjuk Tapolca-Ajka vagy Vecsés esetében az Átlátszón sima vagy utóbbinál nehezebb Fidesz sikert prognosztizálni, úgy hogy az ellenzék jobbikos jelöltje indul mindkét jobbikos kerületben, finoman szólva is merész. Azért azt is meg kell jegyezni, hogy az Ellenzéki Összefogás nem tegnap jött létre és aki csak tudott, megbarátkozott azzal, hogy egy jelölt indul kerületenként és arra kell szavazni, aki az előválasztáson nyert (ha volt a kerületben előválasztás). Ezen kívül, akik elpártoltak a Jobbiktól, azok már 2019-ben is a Mi Hazánkra vagy a Fideszre szavaztak, ez meg is látszott a Fidesz sikerén, ami együtt járt komoly veszteséggel is, de tény, hogy nem csökkent a táboruk és ez ex-jobbikosoknak köszönhető. Ugyanakkor 2019 óta volt egy "remek" járványkezelése a kormánynak, ami miatt az önkormányzati választás több-kevesebb sikere és az EP választások után is némiképp visszaestek, ha nem is olyan jelentősen, mint sokan remélnénk. 

Hogy a Fidesz esélyesebb valamivel, az tény, ahogy az újabb kétharmad sem fog várhatóan összejönni nekik. Ugyanakkor az ellenzék sem esélytelen, bőven összejöhet az ő többségük is, akárcsak az is, hogy a Mi Hazánk és a Kutyapárt is bekerül a parlamentbe. Én ez utóbbit látom amúgy a legvalószínűbbnek és itt Honttal kb. egyet is értünk. De csak ezen a ponton. Ami a holnapot illeti, itt elég is a tippelgetésből. Amit írtam, leírtam, vállalom, nincs visszavonás. Tévedhetek én is, Hont is, más is. 

A végére számszerűsítem a tippjeimet:

Fidesz-KDNP képviselők száma: 93

Egységben Magyarországért képviselők száma: 93/94

Mi Hazánk Mozgalom képviselők száma: 6/7

Kétfarkú Kutyapárt képviselők száma: 6

Ha a szívemre hallgatnék, akkor 94-95-re hoznám az ellenzékét, főleg, mivel tudom, hogy a Fidesz néhány kérdésben simán együtt szavazna a Mi Hazánk Mozgalommal, de hátha, hátha a két párt együtt nem éri el a 100 fős többséget. Ha nem így lesz, hát nem, akkor még kell az országnak tényleg néhány év pofára esés és egy picit átalakult ellenzéki összefogás 2026-ra.

Fidesz, Mihazánk és a régi Jobbik

Nem csupán az idő hiánya miatt vontam össze a fenti három pártot, ahogy legutóbb az Mszp-hez simán odanyomhattam volna a DK-t és a PM-et is valamilyen szinten. A három párt szavazóbázisa ugyanis nem kis átfedést mutat.

Most nem akarok hosszan mélázni a történelmen. A Fidesz liberális múltja ismert, a 80-as évek végétől az Szdsz ellenlábasaként működtek és mivel az Szdsz elkövetett néhány kapitális hibát, pl. a felelősségre vonás elmaradását Bauer és Pető rokonai kapcsán, majd kormányt alakítottak az Mszp-vel, a Fidesz úgy érezhette, hogy nyeregben van. A malmukra hajtotta a vizet az MDF szétesése is, így lényegében egy jobbközép pártként elég nagy bázisra tehettek szert. Persze nem elég nagyra, sajnos szükségük volt a KDNP-nek nevezett bigott banda és a Torgyán fémjelezte Kisgazdapárt támogatására. Ha belegondolok, hogy dédapám a 40-es években még tagja volt a Kisgazdapártnak, akkor ő is és az akkori meghurcoltak is a sírjukban foroghattak Torgyánék miatt...

Az első Fidesz kormány végül megbukott, amiben nem kis része volt a kisgazdák botrányainak, a KDNP vaskalaposságának, ami azóta sem változott és annak, hogy az Mszp megígért fűt-fát. A 2000-es években a Fidesz új erőt gyűjtött, végképp jobbra tolódott és összeolvadt a KDNP-vel. Ezzel természetesen üressé vált a liberális tábor oldala, amit az Szdsz maradványa, majd a megszűnés után az Együtt töltött be a PM-mel szövetségben. Mások az LMP-nél reméltek egy liberálisabb zöldebb világot. Ahogy az Mszp 2002-ben, úgy a Fidesz 2006 után használta ki a kormány szerencsétlenkedését és tarolt 2010-ben, ami után még izgalmasabb dolgok is történtek és innentől nézzünk rá a jobboldalra és főleg a radikális/szélsőjobbra.

A szélsőségeseket annakidején a MIÉP képviselte, amiből mára hála az égnek nem sok maradt. A fiatalokat nem tudták megszólítani, így a fiatal nacionalisták főleg az Y generációból elkezdtek az új Jobbik felé áramolni. A 2000-es évek tini és 20-as korosztályában a Jobbik akárhogy nézem tarolt 2010 előtt. Egyszerű válaszokat adott neki és az X generációsoknak is arra, hogy miért ki a hibás. Természetesen megoldást nem nagyon mutatott, csak a keménykedés és a hőzöngés ment, meg a börtönnel fenyegetés és az antiszemitizmus. Igazából az volt a céljuk, hogy a látszólag tabukat ki lehessen mondani, lehessen mocskosbuzizni, mocskoszsidózni és természetesen cigányozni, minden 5 percben, mert az segít. A Fidesz vezetésében látták a Jobbik populista szövegelésének a veszélyét és léptek. Na nem azt, amit kellett volna, hogy mérséklik a társadalmat, hogy valós megoldásokkal próbálják a cigányság lecsúszását megfékezni, neeem. Szépen elkezdték átvenni a Jobbik stílusát, na nem annyira, hogy a saját szavazóik közül a cigány származású vagy zsidó vallású rajongókat elijesszék, erre máig ügyelnek, hanem úgy, hogy eljátsszák a bátrat, akik ki mernek mondani ilyeneket is, miközben elérik, hogy a sajátjaik között bűntudatot érezzenek olyan cigányok is, akik nem bűnözők, olyan zsidó emberek, akik nem kötődtek sem a Kádár rendszerhez, sem az ÁVH-hoz. A Jobbik pedig megtorpant és nem tudott továbblépni. Ők lettek a legerősebb párt, és a falvak, kisvárosok mérsékelt jobboldali, valamint radikálisai egyvelegét tartották, amíg tudták. Végül Vona Gábor miután szónoklatában idevárta az iráni iszlamista forradalmi gárdát, bejelentette a néppártiasodást. Ezzel pofont adott a radikálisainak, akiket apránként a Fidesz elszívott, a maradék végül a részben zsidó felmenőkkel bíró Jakab Péter elnöksége elején pedig távozott a Jobbikból, élükön a Toroczkai-Novák-Dúró csapattal, akik megalapították a Mi Hazánk Mozgalmat, vagy néhányan egyszerűen kiszálltak a politikából. 

A Fidesz így 2018 után is tudta pótolni a kiábrándultak vagy elpártolt bizonytalanabbak hiányát, ugyanis a Jobbik szavazótáborából a szétesés után csak a fele maradt a pártnál, negyede a Mi Hazánk táborához került, a másik negyede meg vagy a Fideszt vagy egyéb ellenzéki pártot erősített (főleg a jobbra tolódott LMP-t, esetleg a Momentumot, ha mérsékeltebbek voltak a távozók). Így jelenleg a Fidesz szavazóinak jelentős része már rég nem jobbközép vagy jobb-liberális, hanem radikális, KNDP-s homofób mániás, régi MIÉP-es, régi Kisgazda stb. Van még mérsékelt jobbos is, de nem sok közöttük. Vannak persze érdekesebb figurák is, pl. korábbi Mszp és Szdsz szavazóról is hallani, akik a "migránsveszély" vagy a "mentsük meg az ovisokat a nemváltástól" féle Putyinista szemétkedés miatt kerültek a Fidesz oldalára. Vagy a Mi Hazánkhoz, mivel a kettő között nagy különbség nincs, a Mi Hazánk ha lehet még szélsőségesebb. 

Jelenleg tehát normális, mondhatni mérsékelt jobboldali párt nincs Magyarországon. Legutóbb írtam, hogy baloldali sem igazán, mert a DK nem az egyelőre. Balra van egy széteső Mszp, egy Gyurcsány vezette inkább liberális DK, jobbra pedig a szélsőséges pártok (Fidesz, Mi Hazánk mellett), egy önmagát kereső Jobbik, egy korábban zöld, de minipárttá zuhant LMP. MZP Mindenki Magyarországa Mozgalmától nem véletlenül rettegtek az ellenzéknél és a Fidesznél is, a Jobbik egyenesen pánikolt. Ugyanis ahol csak indult jelölt az előválasttáson a MMM színeiben, ott nagyon szépen helyt állt, 10-20-30%-os eredményekkel, úgy hogy szinte most jött csak létre.

Ez lehet tehát jobboldalon a kiút, akárki nyeri is a választást, míg balra egy totális átalakulásra lesz szükség a DK nélkül, az MSZP-s politikusok egy részét, pl. Lendvai Ildikót végképp hátrahagyva. Talán a PM egy részére alapozva el lehet mozdulni a holtpontról, de mindenképp egy északi szociáldemokrata alapra kellene helyezni az egészet. 

Jelenleg ez a helyzet, ez vár ránk vasárnap, április 3-án. A kisebbik rossz felé húzni, vagy a Kétfarkú Kutyapárt felé. Ha objektíven nézi az ember, akkor a nagyobb veszélyt a szélsőjobb és az alt-rightban látja, ami már 12 éve regnál. Putyin Oroszországa mutatja, hogy hova vezet, ha ez a hatalom túlnő a demokratikus kereteken. Ez az, ami ellen küzdünk jelenleg. Lehet, hogy x év múlva a DK lesz az, amit nem bír már el tovább a társadalom. Lehet, most viszont a Fidesz az. Nem várhatunk azzal, hogy az emberek agymosását leállítsuk. Az X generációs 50-es korosztály még mindig kommunistákat lát mindenhol. A fiatalok, akik a rendszerváltást megcsinálták most összeesküvéselméleteket kajáló idősődő réteg lettek, akárcsak a nyugdíjasok. Elkeserítő, annak ellenére is, hogy mindkét korosztályból sokan tisztán látnak és nem vezeti meg őket egyik vagy másik propaganda. Sok mindent kell újra építeni, a médiát, a választási rendszert, a jogállamot. Reméljük, sikerül. 

A szocialisták és általában a baloldal

Néhány vélemény poszt fog következni a választáson induló pártokról, amennyiben időm engedi, igyekszem a végére érni. A minipártokra/kamupártokra nem vesztegetnék szót, főleg mivel a Normális életesek vezére, Gődény Mikulás már csinált kamupártot és igyekezett is eltüntetni a visszafizetendő kampánypénzt, valamint a Pornómilliárdos Gattyán pártnak sem mérhetősége, sem értelme, ha csak nem némi zavart nem kelt a fejekben és 0,1-2 százaléknyi szavazó rájuk nem ikszel.

A jobboldalról és jobboldaliságról már írtam korábban, arra is akartam utalni, milyen nagy igény lenne egy mérsékelt jobboldali erőre a magyar politikai színtéren, így most megnéznénk a másik nagy hiányt, a baloldalét. 

Tehát első pártként az MSZP-ről ejtenék pár keresetlen szót. Valahol belül megfogadtam, hogy egy félholt párton nem illk táncot ropnom, így csak visszafogottan írok. Szóval az MSZP súlyát tekintve már csak árnyéka régi önmagának. A kilencvenes években még lényegében a Kádár-i nosztalgiát testesítették meg, elszívva a félőrült - mára fideszes - Thürmerék Munkáspártjától a szavazókat. Valami olyasfélét léptek meg, hogy "azok a régiek, akik miatt haragszanak ránk, de mi igazából demokraták vagyunk". A bűnbak így a Munkáspárt lett, ők meg főleg 94-től bemutatkoztak valamiféle baloldali, de igazából kapitalista erőként. Az akkori szocdem kezdemények is emiatt tűntek el apránként. Az identitásválságnak az volt a fő oka, hogy el kellett volna szakadni a klasszikus "munkásöklös" szövegektől, meg nem is. Egyszerre kellett megtartani a vörös színt és szakítani az egyre kellemetlenebb múlttal. 1990 után a történelem már nem arról szólt, hogy 1919-ben a munkások tálcán hordozták a vállukra vett Kun Bélát, Szamuely nem hős halott volt, hanem mindketten a vörös terror fő felelősei. Kádár 56 végén nem rendet tett, hanem bitófára küldött százakat, börtönbe ezreket és igazából úgy, hogy túllicitálta a legkeményebb orosz elvárásokat is. Ha meg már Kádár, az évek alatt a puritán Kádár kép helyett egy elég jól kiszolgált Kádár képe került elő. 

Természetesen, mint minden párt, a populista megoldás felé fordultak a szocik is. A múltat enyhíteni kellett, mert a szavazótábor java az 1945 után élt korosztályból a nosztalgiát tartotta elsődlegesnek, talán a fiatalkor iránti nosztalgia volt ez, mindenesetre sokuknak Kádár hős maradt, Rákosi és Kun bűneit meg inkább elbatagelizálták volna. A párt ennek mentén tehát megtartotta a Kádás nosztalgiát, ugyanakkor - és legyen ez valahol pozitívum - nem lépett visszafelé 94-től, ahogy hatalomra jutott. Tudták, hogy a szavazók jelentős része megrémült a munkanélküliségtől, az inflációtól, a külföldi tulajdonosoktól és legszívesebben visszaállamosított volna mindent és május 1-én már Horn Gyula előtt tapsolt volna vörös ködben. Ez a generáció valahogy nehezen nőtt fel, kellett nekik ahogy most is, a vezér alak. Horn ezt úgy ahogy hozta. Természetesen a piacgazdasági erősödés már nem tetszett mindenkinek, így törvényszerű volt a bukás, ráadásul a hozzájuk érthetetlen módon csapódó Szdsz is szépen elkezdett leépülni, hiába magyarázták, hogy ezek már nem komcsik, meg piacgazdaságot csinálnak. A Kádárékat mosdató szöveg megbosszulta magát és lassan elkezdett kiépülni egy másik liberális irány. Előbb a Fideszhez hátráltak talán, bár a KDNP-vel, majd a Kisgazdákkal kötött szövetség nem kicsit lehetett ijesztő, 2002 után látszódott, hogy nagy igény van egy harmadik vonalra. A liberálisokról ennyit egyelőre, róluk külön poszt lesz.

2002-től tehát visszatértek, elég sok ígéret és Medgyessy Péter személye elég volt hozzá, hogy a Kisgazdákkal és a másik őrült bandával a Harrach-ékkal fémjelzett KDNP-vel a hátában szenvedő Fideszt megverjék. Ha Medgyessy, akkor az ügynöki múlt is téma lett. Hozzá kell tenni, hogy a múltat nem csak a szocik, de a jobboldal is takargatta rendesen. Részben persze voltak a zsarolással beszervezettek, és olyanok is, akik szélkakas módjára szolgálták ki a 89-ig regnáló rezsimet, majd mondták magukat fene nagy demokratáknak. Sok volt a sár, a végén már csak a liberálisok nem szadeszes része követelte, hogy öntsenek tiszta vizet a pohárba. Ha már Szdsz, az érintettek, ÁVH-s rokonaik miatt már a 90-es évek elejént elkaszálták a tisztázást és a felelősségre vonást, Bauerrel és Petővel az élen. Máig jó kérdés, hogy az 56-ban halálra ítélt Mécs Imre vagy a színtén elítélt Donáth Ferenc fia hogy tudott Bauerrel, Petővel és Hornnal egy csapatban ülni...

Visszatérve a 2000-es évekre, az Mszp igyekezett tényleg baloldali pártként szociális intézkedéseket hozni. Ez mérsékelt, mondhatni fenntartható szinten jó dolog. Markáns béremelés történt a közszférában, ami sem előtte, sem utána nem volt jellemző és talán meg is mentette ideig-óráig azt. Viszont minden másra, folytatásra innentől kiürült a kassza. Az EU-csatlakozás megtörtént, de ez ekkor még nem jelentett azonnali fellendülést. Medgyessyt apránként félreállította Gyurcsány Ferenc, de komoly változás nem történt. Közeledtek a választások, amit a Fidesz nem igazán próbált megnyerni. Lényegében tarolt az Mszp, olyan kerületekben is, amik most totálisan narancssárgák, de ha kérdeznél bárkit ezekben a megyékben, szentül állítanák, hogy ők sosem szavaztak a szocikra. A választ hallgasd röhögés nélkül...

A választások előtt azért 1-2 írás már megjelent arról, hogy nagy lehet a baj az államháztartásban és nem állunk olyan jól, mint ahogy a kormány állítja, de ennél több nem történt. Érdekes, hogy amikor borult a bili és kiderült, hogy a kormány a gazdasági adatokat meghamisította, ami olyan bizalmatlanságot hozott, hogy a befektetők évekig kerülték az országot, jött a visszaminősítés is, akkor még a társadalom még csak meg sem mozdult, csak álmosan ébredezett. Majd kiszivárgott az öszödi beszéd és a többi már történelem. Hozzá kell tenni, ekkor már az ébredezés megindult, így a szikra tényleg belobbant és a Fideszhez közeli médiumok, személyiségek, illetve az akkor még létező független média (ami ma már vagy nincs vagy fideszes kézben van) szintén nagy hírverést csapott. Maga kiszivárogtatás mutatta, hogy az MSZP nem egységes, Gyurcsányt belülről próbálták megbuktatni. Néhány huzavona után végre lemondott és jött a Bajnai féle konszolidáció, jellemzően párton kívüli személy vezetésével. Az Szdsz pedig mikropártként meglépte az utolsó előtti fontosat, kiszálltak, majd meg is szűntek szép lassan. Róluk tudok pozitívabban is írni, de pár poszttal később, mert náluk több jó dolog is történt, de a negatívumok felett ott sem tudunk elsiklani. 

2010-ben jött a bukás, a Fidesznek feladott magas labda le lett csapva és 12 éve isszuk a levét. Azóta a pártvezetés megpróbált mindent, váltogatott elnököket, még csak nem is feltétlen rossz arcokat, de a 89 előtti időkből visszamaradt múmiákkal nem tudott mit kezdeni. Inkompetens figurái is buktak, legutóbb Bangóné Borbély Ildikó a kitalált diploma miatt. Mesterházy mint újgenerációs politikus már próbált visszakozni azért, bocsánatot kért a határon túli magyaroktól az amúgy elfogadhatatlan és rasszista románozós kampányért, amit a 2004-es népszavazás kapcsán toltak, de ezzel megint a népszerűségéből vesztett, mert a saját pártjának támogatói (egy nagy részének legalábbis) számára a románozás teljesen rendben van az erdélyi magyarok felé. Akik így gondolták, sokan a DK felé kezdtek húzni, lassan szétszóródtak és általában véve a liberális és jobboldali ellenzékiek javára legyen írva lassan leszoknak róla vagy legalább kapnak hideget-meleget a románozásért. Lényegében sem Molnár, sem Botka nem tudta megfogni a lejtőre került pártot, Tóbiás végképp nem. Tóth és Kunhalmi pedig próbálják menteni a menthetőt. Tóth lelkiismeretes, de nehéz a fiatalokat megszólítani egy régi eszmével, új baloldali eszme meg nem sok van. Szociális érzékenységre sajnos kevesen vevők, a woke és cancel culture féle szélsőbalos őrületre meg szerencsére még kevesebben. A kiút a skandináv szociáldemokrata modell lenne, eg jobb családmodellel, de valahogy ehhez Tóth sem ért, Kunhalmi meg nincs azon a szinten, hogy értsen ehhez vagy bármihez. 

Jelen állás szerint az MSZP-nek Budapest a fő bázisa, mellette részben Botkának - aki már nem párttag - köszönhetően Csongrád megye és talán Észak-Magyarország az, ahol még talpon vannak. Tehát 5% felett. Budapesten talán 10%-ot is elérhetnek a PM-mel a hátukon, akik lassan amolyan ifjúsági tagozatként tartják életben az MSZP-t, önállóan viszont már régóta nem mennének semmire. Egy kis poszt jó eséllyel a PM-ről is születik majd, lehet, hogy az LMP-vel együtt. Maradt tehát a fogyás és ha Budapesten is 5% alá kerülnek, akkor az önkritika és a kilincs átadása azoknak, akik egy józan, mérsékelt, európai, lehetőleg skandináv szociáldemokrata erőt képesek kovácsolni. Szükség lenne rá, mert a DK nem lesz képes igazán baloldalivá válni, hiába szívja fel a szavazókat és a politikusokat. A DK-ról pedig érdemes lesz mielőbb írnom, bár most jobbra eveznék ismét, narancsos vizekre.

Ha jobbról fogják ezt olvasni, reflexből fogják írni, hogy nincs szükség baloldalra. Nos, bár nem vagyok baloldali, meg kell jegyeznem, hogy de, van. Ha jobbról sokan szeretik és tisztelik - ahogy én is - Pilsudskit, akkor megértik, hogy egy egészséges társadalomban egy demokratkus baloldalra szükség van. Egy egészséges társadalomban amúgy a politikai vezetés is balról jobbra és jobbról balra is váltakozik, anélkül, hogy polgárháború törne ki. Tehát ezt már kommentbe leírni sem érdemes, kell minden oldal és lehetőleg több párt a parlamentbe. Nem 2, nem 3, több. Közöttük kompromisszumok, meggyőzés, kommunikáció, transzparencia, minden ami itthon már jóideje nincs. Folytatás később.

Polgári engedetlenség, háború és kitekintések

Tudom, hogy eltűntem, rég volt bejegyzés, részben szándékosan, mert megvártam, míg többszáz suliban lesznek polgári engedetlenkedők, így a beazonosításom is nehezebb, másrészt tényleg kevesebb ideje van az embernek, ha dolgozik, és legális vagy nem legális sztrájkot is szervez. 

Igen, mi is engedetlenkedtünk, igyekeztem szervezni magam is, mert a pedagógus is olyan, mint a legtöbb polgár, mindig mondja, hogy na csinálunk valamit? Vagy valaki szervezi? És mietőtt a nem pedagógusok kiborulnának, jelzem, hogy tudom, engedélyezett a sztrájk, este, éjjel és hajnalban. Akinek ez a cinizmus nem veri ki a biztosítékot, csak szajkózza, hogy milyen derék a kormány és milyen sok jót tesz...Az kerülje el a blogomat inkább. Mert ha egy termelő egység reggel 8 és este 18 között üzemel, majd benyomják, hogy 18 után reggel 8-ig mehet a sztrájk, akkor az olaj a tűzre és biztos, hogy aki nem volt addig mérges, annál is beindul a lázadás lángja. Persze ehhez nem árt empátia, ráadásul csendben megjegyzem, ahogy korábban írtam róla, átfogó reform kell, mert lenne haladó pedagógus jelölt, de sem a rendszer, sem a közeg nem vonzó nekik, a fizuról nem is beszélve.

A háborút a címbe beleírtam, nem tudom, mennyit írjak róla most. Nálam sokkal jobban már megfogalmazták a lényeget, pl. most Ungváry Krisztián is, a telex-en olvasható cikkében, így nem szaporítom nagyban a szót. Továbbra is nem az ukrán kormányt sajnáljuk, hanem az ukrán embereket. Nem, Putyin és kormánya semmivel sem jobb, mint az ukrán vezetés, a háború meg nem megoldás. Hogy mik lesznek vagy lehetnek az eredményei, arról majd talán írok külön posztban. Egyelőre elkeserítő az egész és tanulságos is, hogy sem itthon, sem máshol nem szabad hagyni, hogy a demokrácia helyett egy ilyen féldemokratikus, elnyomó rendszer kerekedjen felül. Csírájában kell elfojtani és akkor most Oroszország sem ilyen eszközöket használna.

Már korábban akartam tisztázni, mert nyilván kellemetlen lehet egyes kommentelőknek a hangnemem. Nos leírom a tisztázás végett, hogy élőben röviden cuki, türelmes, higgadt és empatikus vagyok, rettenetesen udvarias és többnyire tisztelettudó. Tehát szöges ellentéte annak, amivel itt lehet találkozni. Miért is? Mert ez a blog.hu, egy amolyan virtuális vadnyugat, ahova sok profillal, álnevekkel, x e-maillel írogatnak emberszabásúak és itt ha átmegy az ember udvariasba, akkor megeszik reggelire. Régóta fenn vagyok, láttam, tudom, nem éri meg kedvesen viselkedni, csak normális hangnemű emberekkel persze. Amilyen az adjonisten...

Szívem szerint írnék még a foci kapcsán, hogy márciusban az európai kupákban mely régiónkbeli klubok vannak még versenyben, ahol állami milliárdok helyett ifinevelés, józan gazdálkodás folyik. Röviden ilyen az Európa Ligában még a szerb Crvena Zvezda vagy a Konferencia Ligában a Slavia Praha vagy az osztrák LASK Linzből. De a legjobb 32 között ott volt még a Partizán Belgrád és a Dinamo Zágráb is. Mi meg annak is örülünk, ha a csoportkörbe magyar csapat jut...

Igyekszem hamarosan jelentkezni, mivel közeledik a parlamenti választás, így picit ránéznék a pártokra. Addig is lázadunk és köszönet mindenkinek, aki mellettünk van, és átérzi, hogy az oktatás megmentése az ország jövőjének biztosítéka.

Figyelmeztető sztrájk - a félreértések elkerülése végett

Hétfőn reggel 8 és 10 óra között a pedagógusok figyelmeztető sztrájkot tartanak. Tartunk. Legalábbis aki mer, aki nem fáradt bele abba, hogy csak beszélnek a megbecsülésről és persze az, aki nem Soros Györgyöt látja a kollégái sztrájkja mögött...

Pár dolog tisztázáshoz: A sztrájknak az elsődleges oka, hogy évek óta nincs komoly béremelés az oktatásban. Mielőtt még egy habzó szájú fideszes lehazugoz, érdemes visszanézni az elmúlt évek bértáblázatát "pedagógus bértábla" a megfelelő kereső kifejezés, tessék beírni utána a kívánt évszámot. A táblázat bruttó összegeket fog mutatni.

Tehát ez a sztrájk:

  • Nem, nem Soros pénzelte háttérhatalmi megmozdulás a ,,haza védelmezője" SzentOrbánViktor megbuktatása végett. Nem mintha bánnám, ha lenne ilyen hatása, de nem, nem lesz. Persze, minek írom le, aki ezt hiszi, az amúgy is agyhalott, hiába magyarázok hát.
  • Nem oltásellenes. A pedagógusok többsége tudja, hogy a Covidnak voltak és vannak áldozatai, köztük nem mellékesen sok tanár is. (Igen, sokan meg lazán vészelték át...ne menjünk bele, mert kommentbe máris jönnének a "dögöljön meg aki gyenge" típusú baromságok).
  • Nem pártok felhívására tesszük. Ennek amúgy ékes bizonyítéka lenne, ha megszámolnánk, hogy a sztrájkolók közül amúgy áprilisban kb. hányan fognak a Fideszre szavazni. Nálunk kb. ez az arány 10-20% körüli.

Mi a célja? Béremelés. Nem, nem pótlék, amit amúgy meg sem kapott mindenki. Hanem egységes béremelés. Az egész országban érződik az infláció hatása, általános a drágulás. Az árstop meg csak arra lesz jó, hogy pár bolt és vállalkozás csődbe megy. Igen, a kicsik, a hazaiak. Nem, nem a nagy boltok, azok röhögve átvészelik ezt a rövid őrültséget.

Már korábban írtam, hogy hogy áll a pedagógus fizetés. Pici gyorstalpaló:

A pedagógus két első munkaéve a gyakornoki kategóriába esik. Ez tehát a kezdő pedagógus, aki két évig, akár van diplomája, akár alapképzéses/főiskolai, akár mester/egyetemi van neki 219 ezer forintot kap bruttóban. Nem számolom ki, üsd be egy nettó bérkalkulátorba. Nem...a 23-25 éves kezdő tanárnak még nincs gyereke, de 3 semmiképp, tehát az szja kedvezményt felejtsd el. Na látod, annyi.

És ez az egyetlen, amit a kormány az elmúlt években emelgetett. Ha visszakeresel, láthatod, hogy pár éve a gyakornokok még ennyit sem kaptak. Diploma nélkül is ennyi, mert próbálják már az egyetemi évek alatt ráállítani őket a tanári pályára. Bár elég lenne egy vagy két egyetemi szak, nem hiányzik mellé a tanári meló pláne ilyen fiatalon, de tény, hogy minél hamarabb túl vannak a gyakornoki éveken...

Nem, nem jobb. 2 év gyakornokság után ugyanis a pedagógus 1. kategóriába kerül és ott is marad min. 6 évig. Ugyanis 2. kategóriába csak 8 év tapasztalattal kerülhet, hurrá éééééés az 1. kategóriában diploma nélkül és alapképzéses/főiskolai diplomával is még mindig 219 ezer a bruttó további 3 éven keresztül. Ha egyetemi az a diploma (középiskolai tanárok), akkor 243 ezer a bruttó. Innentől megy a hagyományos 3 évenkénti fizu emelkedés. Ha azt nézem, hogy a kezdő pedagógus 5 évig 219 ezret keres óvodában, általános iskolában és 2 évig ennyit középiskolában majd 3 évig 243 bruttót...na az betesz a szakmának. 25-30 éves fejjel, diplomával, felelős állásban, amiben kisgyerekek és fiatalok fejlődéséért, tulajdonképpen a következő generációért felelsz kapsz ennyit? Akkor csoda, ha a fiatalok nem választják ezt a pályát, vagy néhány év után hagyják ott, ahogy arra konkrét példáink is vannak mostanában bőven?

Tudom, tudjuk, hogy sok szakmában hasonlóak a bérek, illetve akad pár ilyen szakma. Bár...amikor azt látom, hogy a pl. alulfizetett nyomdász szakmában is el lehet érni a 300 bruttót néhány év után (200 nettó körül tartunk), akkor passz. De nem mintha rosszat akarnék, egyszerűen érthetetlen, hogy akár a nyomdászok, akár más szakmát végzőknél nem a pályakezdők fizetése 200-250 nettó és ez emelkedik az évek során 300 nettóra legalább...

,,Miért most sztrájkolnak? Gyurcsány alatt talán jobbvót?"

Kérdezi az egyszeri narancsagyú. És nem, nem volt jobb. Akkor is volt sztrájk és volt a 2010-es évek közepén is, utóbbinál felvettük a kockás inget (egy sincs itthon, úgy kellett kölcsönkérnem...).

A 2010 előtti sztrájk is érdekes volt. Az akkori főnök Fidesz párttag is volt, így gondoltuk, hogy simán mehet a sztrájk, de beböffentette, hogy alapítványi suli nem sztrájkol. Pedig akkor Mszp-s kormány volt...

Lesz-e értelme?

Két órás figyelmeztetőnek? Nem...még ha lesz is márciusban egész napos, annak sem lesz. A Fideszt nem ilyen fából faragták. Ha mégis, annak a választások közeledte az oka, mert csak kellemetlen, ha a parlamenti választások előtt egy hónappal leáll az oktatás. Nemde? A lényeg, hogy megpróbáljuk, hogy mutassuk, meg merjük csinálni. Nyilván nem áll le ettől az élet, ahogy az egészségügy sem mer komolyabban sztrájkolni, mert emberéletek forognak kockán. Sem az egészségügy, sem az oktatás nem termelő, nem közvetlen termelői szektor. Létfontosságú, de ettől még lesz élelmiszer, autó, közlekedés, alapanyagok stb. Most még. Ha tovább rohasztjuk mindkettőt, akkor persze az előzőekre is kihat, de hosszú távon ezzel a Fidesz nem számol. Akárki is alakít majd kormányt májusban, előre sajnálom. Ja nem, ha marad Orbán Viktor, akkor nem.

Witcher (Vaják) útóízek

(Figyelem! SPOILER-t tartalmazhat nyomokban)

Kerülöm a személyes posztokat, de néha elegem lesz a közéletből és mellőzöm a politikát. Mérgezi a lelket na.

Este az ember pihenésképp sorozatot néz, így én is. Fantasy rajongó vagyok, ez sem titok, és nyilván nem vagyok egyedül.

A Witcher iránti rajongásom részben a játékokon, részben a könyveken alapul, így nagyon vártam a sorozatot. Az első évad amolyan alapozás volt, némi hozzáírt előtörténet és pár novella. Gyorsan megjegyzem, a novellákkal jól bánik a Netflix főleg brit csapata, ezek a legjobb adaptációik Sapkowski mester világából. Az első évad így nagyjából hozta is az elvárást és felcsigázott. Meg kell jegyezni, hogy Brokilonnál a történet akkora pofont kapott még 2 éve, amit nehezen hevertünk ki, de világos, drámaibb megoldást akartak Geralt és Cirilla találkozásához, legyen. Szegény Cahirt már ott megdobták mindenféle baromsággal, gonosz doppler-zsoldossal, szóval látszott, hogy a hozzáírás, a könyvek kiegészítése nem lesz a társaság erőssége. Pár apróság még - angolnává változtatott varázslótanonc lányok, wtf??? - kiverte a biztosítékot, de persze, alkotói szabadság.

Ééééés jött a második évad. Kapásból egy novellával, amit beillesztettek a saga-ba és el kell ismernem, elfogadható módon (Ciri jelenléte volt az eltérés). És innentől kezdve nem tudtam, mit nézek. Fanfiction-t? Lényegében igen, abból sem a legjobbat.

A 2. évad alapját Ciri kiképzése és a pótszülői kötelék (Geralt és Yennefer) megerősödése adná némi politikai (kontinens vezetőinek lépései) szövevénnyel és veszélyekkel. Felfogtam, ez sem elég izgi, fel kellett turbózni és a sarokba dobtuk a könyveket. Itt már nehéz felsorolni, mi volt fájóbb. Nekem a leginkább a politikai rész. Az elfek...

Eredetileg egy amolyan autonóm területen volt a királyságuk és a gerilláik (scoiatel) segítette a látszólag mellettük álló Nilfgaard harcait az eléggé rasszista és elfekre vadászó észak ellen. Ehhez képest kaptunk egy méretes bullshitet, amibe belekeverték Cintrát, az elf királynő, aki mágus (tehát meddő) terhes...hogy kitől az külön vicc...majd az egészből kisül, hogy ezek az elfek a világok legbénábbjai, Tolkien meg forog a sírjában (Sapkowski viszont mosolyog a milliói mögül). A bosszújuk pszichés alapon is egy vicc. Egy gyászoló anya érzékeny, nem a szemet-szemért elvet követi. Ráadásul átlátható. Fringilla szerencsétlenkedése is egy vicc, Cahir meg... Szóval ott tartunk, hogy a hozzáírás, a toldás nem megy az alkotóknak. A másik az Kaer Morhen, ami kb. mindenkinek útba esik. A rejtett vár, messze Kaedwen északi részében amolyan átjáróházzá változott. Okés, odaírtak pár witchert még...de prostik??? Köpjük szembe Sapkowski világát? Eskel...értem, hogy nagy ötletnek tartották a sorsát, de értelme mi volt?

Világos, hogy uncsi lett volna, ha Ciri tinédzserré érésére koncentrálnak, jó párbeszédekkel, találó célzásokkal arra, hogy Kaer Morhen-i barátaink, mint egy csapat agglegény, mennyire nincs képben azzal, hogy bánjon egy lánnyal, szóval lett volna itt potenciál, de nem... Kaptunk egy Voleth Meir nevű frissen ideírt démont, Yennefer varázserejének elvesztését és a köré épített műbalhét, aminek a végén jöhet a családdá forrás. De akkor miért volt ez a vargabetű? Vagy ha már "kellett", miért így?

A 10. rész a szememben valamelyest megmentette az évadot, ahogy pár karakter is (Geralt, Jaskier, Triss és talán még Yennefer is). A végén lehetett sokkolni a könyvet/játékot nem ismerőket pár fordulattal, az is rendjén van.

Leszögezem: nem az alkotói szabadság ellen ágálok és igen, tudom, mit jelent az adaptáció. A Gyűrűk ura és a Hobbit esetében remek átírások passzoltak Tolkien világához. Itt...mint amikor D&D-ék próbáltak G.R.R. Martin helyett Trónok harcát írni... sablonos és béna megoldásokkal.

Kiemelném, hogy nem nyafogok a karakterek külseje miatt. Nem izgat, hogy az amúgy is színes brit színészi világ milyen származású színészeket dob be. Ez a casting amúgy is jobb lett, mint az első évadé, még Triss kisugárzása is javult, elég volt hozzá egy fodrász és egy sminkes. Istredd (aki a könyvekben egy novella szereplője, itt meg már-már főszereplői szinten működik, de mindegy, ennyi szabadság tényleg kell) haját és szakállát is rendbe tették, így már nem egy mikrofon frizurás fiatal kölyök, hanem a novellában ábrázolt markánsabb fickó. Dara...nem tudom, minek kellett a karaktere. Nyilván kellett még egy afro szereplő az amúgy eléggé fehér elf világban...de hogy pont oda? Egy emberi kém vagy hírnök jobb lett volna, vele - talán Brokilon miatt is (1. évad) - nehezebben békülök meg. Dijkstra nem nagy darab, de megértem, jó színészt találtak rá persze. Fringilla...okés, afro, legyen, de a mágusok közül nem emiatt lóg ki. Semmi karizma, semmi kisugárzás. Cahir meg északi külső egy mediterrán karakternek? Mindegy...nála a karakter megírásánál bénáztak inkább.

Ami még rettenetesen hiányzik, az a jó zene. Az első évad lenyűgöző volt. Az alkotó páros a nyitó témával és a betétdalokkal olyat alkotott, amit bármikor szívesen meghallgattam szabadidőmben. És még nem is a Toss a Coin dalocskára gondolok, persze poén az is.

Most kaptunk egy Burn Butcher Burn-t, ami tucatdal, pikk-pakk elfelejted, a többi pedig az első évad témáira hajaz...Kár. A játékok nagy erőssége is a zene volt.

Emeljünk ki jó dolgokat is: eljutottunk A-ból B-be. Van egy káosz a fiktív kontinensen, egy harci helyzet. Van a nagy erejű Cirilla egy gyermek testében és lelkében, apránként kibontják a titkokat mögüle és talán-talán a három főszereplő is szépen összekovácsolódik...majd a 3. évadban.

Utalások: a játékra is volt pár, a medálok a fán, a barátságos troll kedves kikacsintás volt, pedig nagyon tartózkodnak a készítők a játékok világától (aki nem ismeri, a könyvek folytatása). Sapkowksi pedig eleve utálta őket, gondolom úgy en bloc megvan a rossz véleménye mindenről, ami számítógép és/vagy játék. A popkultúrás kikacsintás a végén, a már szimpatikusabb 10. epizódban a Jurassic parkra (raptorok majd t-rex és a remegő víz) is jópofa volt, ilyet lehet még.

A casting alakítása, hogy picit meghallják a rajongókat (tudom, tudom rossz a fan service is) tetszik. Messze nem tökéletes, de még egyszer mondom, tudomásul vettem, bármennyire fura is (ezt is be kell vallani), hogy ezeknek a karaktereknek a bőrébe afro, dél-ázsiai, közel-keleti emberek is belebújhatnak. Nagy-Britannia így működik és tudomásul vettük. Nálunk nem ilyen a társadalom összetétele, egy magyar vagy lengyel feldolgozásban legfeljebb Kálid Artúr lenne hasonló színfolt és ez sem rasszizmus, ahogy a brit megoldás sem valamilyen elcseszett cancel culture megoldás, bár a Netflixnél általában rezeg a léc ilyen műveknél.

Maradjunk annyiban, hogy láttunk egy olyan 2. évadot, aminél a könyvek a háttérbe kerültek és kitöltötték az alkotók az általuk izgalmasnak vélt saját sztorival, amire sok (nem feltétlen igényes) néző így is vevő volt. Reméljük és várjuk a folytatást, ami talán jobban követi a könyvbeli cselekmény gerincét.

Emelés...

Rövid poszt, mert pár ismerősöm még mindig rácsodálkozik, hogy mennyi is az annyi.

200 ezer cafeteria (havi 16 ezer), nem rossz, valamikor a 2000-es évek derekán kaptam utoljára ilyet, meg egyszer egy szerencsés véletlen folytán a végén.

10% emelés 

Akkor ismétlésképp: kezdő tanárok, óvódapedagógusok bére (2 év gyakornokság alatt) 140-170 ezer nettó között. Ennél 10% emelés 155-190 nettót jelent.

1. fokozat - pedagógus 1. Ide tartozik a többség, gyakornoki idő után 7 évvel lehet ebből kilépni legkorábban, nem kis melóval. 190-220 közötti nettó, ebből lenne 210-240. (40 éves munkaviszonynál 250 is lehet most...)

2. fokozat - pedagógus 2. A bátrabbak már szintet léptek és nő a számuk, majdnem egy doktori mennyiségének megfelelő anyag kell hozzá és munka is, ha nem is olyan összetett. Most 200-270 között áll a nettó, ez menne fel 220-300 körülire 10% emeléssel. 300 ha már nyugdíj előtt állsz.

Nem írtam azokról, akiknek nincs diplomájuk, csak középfokú végzettséggel tanítanak (főleg szakmai tárgyakat), nekik aztán végképp lepkefing, amit kapnak. A fentiekre rájöhet az osztályfőnöki pótlék - óvodapedagógusnak nyilván nem - túlórát csak extrém esetben fizetnek ki, meg egy kevés munkaközösség vezetői pótlék, ha a szakos kollégáid élére állsz. 

Picit többet adnak, ha Szakképzési Centrumnak a sulijában dolgozol, de a szakképzésben picit gyorsabban is mennek tönkre az idegeid. 

Nagyjából így állunk, 10% és évek óta csak ígérgetés. Na most egy 18 éves fiatalnak belengeted, hogy ha alapképzést csinál 3-4 évig, majd általános iskolában tanít, akkor kereshet két évig 150 körüli nettót, majd 190-et és az évek során, meg 150 oldalnyi minősítő anyagok elkészítése után felmegy majd 210-re, idővel 240-re, de még egy minősítés után akár 300-ra is 40 év után...Na szóval ezt leírni is vicc. Ha meg azt mondom neki, hogy ha a mesterképzést csinálja 5-6 évig és középiskolába megy dolgozni, akkor az előzőekhez képest nettó 20 ezerrel beljebb van...? 5-6 év után nettó 170 két évig, majd 200, 210, 220 és 60 éves korodra 300? Plusz 20-30 ropi, ha ofő vagy? (sok-sok plusz meló ám) 

 

Nem....nem is merném mondani, csak a nagyon elszántaknak. Ennyi a 10%. Én 20%-ot mondanék 2022-re és 10%-ot 2023-ra, akkor talán elkezdene felzárkózni.

süti beállítások módosítása